Infostart.hu
eur:
399.97
usd:
342.74
bux:
99454.88
2025. július 14. hétfő Örs, Stella
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Kalkulátor készül a katásoknak

A költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okozott a kisadózói lehetőség - mondt a gazdasági bizottság elnöke.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke.

Kiemelte, ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves. Induláskor ezeknek a vállalkozásoknak az aránya a katát választó adózók közül 85 százalék volt. Látható, hogy a kormány jól eltalálta azt a kört, amely az ilyen kedvező, alacsony adminisztrációval, alacsony adózási teherrel járó formát választhatják. Ők az új jogszabály szerint jól fognak járni, hiszen az eddigi 12 millió forint árbevételszintet 18 millió forintra emelték, így évi 18 millió forint árbevétel után továbbra is havi 50 ezer forint adót kell megfizetniük.

Bánki Erik hangsúlyozta, a törvénymódosításra azért volt szükség, mert sok munkaadó bújtatott foglalkoztatásra használta a jogszabályi lehetőséget. Ahelyett hogy bejelentette volna a munkavállalókat, és kifizette volna utánuk a szükséges közterhet, a béreket terhelő adókat, járulékokat, ahelyett katás alvállalkozóként foglalkoztatta őket, miközben ténylegesen munkavállalóként dolgoztak.

Kifejtette, a munkaadók arra kényszerítették a katás vállalkozókat, valódi munkavállalóikat, hogy kihasználva a kedvező adózási lehetőséget, éves szinten 250-300 milliárd forintot megtakarítsanak a munkaadóiknak. Ezzel nem tettek mást, mint egy olyan adócsalást követtek el, amellyel a költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okoztak - mondta. Az ott dolgozók ezen felül elestek a munkavállalóknak járó juttatásoktól, illetve később a nyugdíjszámításnál is komoly bajba kerülhetnek - figyelmeztetett. Duplán rosszul járnak, miután a nyugdíjjárulékoknál a szolgálati időt is csak fele mértékben, illetve időarányos mértékben fogja figyelembe venni a nyugdíjszámítás - tette hozzá Bánki Erik, megemlítve, hogy a katás vállalkozóként foglalkoztatott munkavállalók nyugdíja a minimálbérhez kötve is kevesebb lesz annál. Mindkét oldalról a felét fogják kapni a nekik járó nyugdíjnak, összességében egynegyedét fogják megkapni annak a nyugdíjnak, mint amire számítanak - mondta. Valószínűsítette, hogy a dolgozók nagy része erről nem is tud.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

több lehetőségük is lesz azoknak, akik nem férnek be az új jogszabály hatálya alá.

Egyrészt átalányadózók lehetnek, és ha valóban vállalkozók és cégeknek szolgáltatnak, akkor kedvező, 40 százalékos költséghányad-elszámolhatósággal rendelkező adózási formában. Valamivel ugyan többet fognak fizetni, de még mindig egy alacsony adminisztrációs és alacsony adóteherrel bíró formát választhatnak. Az átlag magyar jövedelmet alapul véve a katához képest 515 ezer forinttal fognak több adót fizetni éves szinten, mint eddig.

A mellékállásúak jobban járnak.

Mellékállás esetén az átlagbérszint felét figyelembe véve, ők a katával szemben 20 ezer forinttal kevesebb adót és járulékot fognak fizetni. Az eddig a kata hatálya alá tartozó társas vállalkozások a kisvállalkozási adózásban még mindig megtalálhatják az átlag feletti kedvezményt nyújtó adózási lehetőséget.

A NAV és a Pénzügyminisztérium kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe kerülő vállalkozásokat. Az ígéret szerint napokon belül elérhető lesz a Pénzügyminisztérium, és az adóhivatal honlapján az a kalkulátor, amely mindenkit segít abban, hogy megtalálja a legkedvezőbb, legelőnyösebb megoldást - mondta Bánki Erik.

Címlapról ajánljuk
Viharok után dübörgés – most indul be igazán a nyári balatoni szezon

Viharok után dübörgés – most indul be igazán a nyári balatoni szezon

Összességében minden feltétel adott egy jó nyári szezonhoz – mondta az InfoRádióban Pach Gábor. A Balatoni Kör elnöke arról is beszélt, hogy a V4-tagországokból különösen sok vendég érkezik a Balaton-parti településekre, de a külföldi vendégéjszakák száma még tovább növelhető.

Donald Trump beleszállt Vlagyimir Putyinba

Az amerikai elnök ismét elégedetlenségét fejezte ki Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállása miatt, úgy fogalmazott, hogy az orosz államfő "szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld" Ukrajnába. Donald Trump határidőt szabott ki Oroszországnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.15. kedd, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×