Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Visszatérhet a korkedvezményes nyugdíj

Visszatérhet a korkedvezményes nyugdíj

Három-öt évvel hamarabb kezdhetnék meg időskori pihenőjüket a fizikai munkában megfáradt, megbetegedett nehézipari dolgozók, ennek költségeit a munkáltatók beépítenék üzleti tervükbe.

Állami forrásbevonást nem igénylő vállalati hűségprogrammal segítenék legkésőbb januártól a nehézipari dolgozókat, hogy az

öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt három-öt évvel elhagyhassák a munka világát.

A kezdeményezést útjára indító Tiszaújváros Térségi Foglalkoztatási Tanács elnöke, Kovács József a Világgazdaságnak elmondta: Magyarországon minden harmadik 60-64 éves ember súlyos egészségi problémával küzd, 460 ezren megfáradtak, megbetegedtek a munkában, már nem alkalmasak a napi nyolcórás beosztásra.

Legalább a 80-90 százalékuk fizikai munkás,

jelentős részük a nehéziparban, azon belül a vegyiparban, olajiparban, bányászatban dolgozik.

Kovács – aki a Mol Magyarország európai üzemi tanácsának ügyvezetője és egyben a Mol Petrolkémia Zrt. üzemi tanácsának elnöke – kiemelte, a Szent József-hűségprogram azokat az 58 év feletti dolgozókat érintené, akik több mint 35 éves munkaviszonnyal rendelkeznek, de vannak bőven olyanok is, akik már 40-45 esztendeje állományban vannak.

A munkáltatók vállalnák, hogy az éves üzleti tervükben forrást csoportosítanak át a programra. Egy nagyobb gazdasági szereplőnél 400-500 millió forintos kiadásról lehet szó, egy kisebbnél pedig 30-40 milliósról. Kovács József hangsúlyozta, hogy az idősek helyére fel tudnának venni a vállalkozások fiatal pályakezdőket, ezzel rugalmasabbá téve a munkaerőpiacot, hozzájárulva a kormány iparfejlesztési stratégiájához.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×