eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: UNICEF/Pirozzi

Nemi betegségek: Magyarországon nem drámai a helyzet, de…

Az AIDS elleni küzdelem világnapján új edukációs programmal jelentkezik az UNICEF Magyarország. A MAC AIDS Fund támogatásával útjára indított kezdeményezés célja a nemi úton átadható betegségek terjedésének megakadályozása a fiatalok körében. A program keretében megvalósuló reprezentatív felmérés elsősorban arra kereste a választ, hogyan vélekedik a társadalom a szexuális nevelésről.

A megelőzés első lépése az edukáció: a tinédzsereknek megfelelő információval kell rendelkezniük arról, hogy milyen veszélyek fenyegethetik az egészségüket és mit tehetnek, hogy megvédjék magukat. Ezt a célt szolgálják a https://megelozes.unicef.hu/ oldalon található, a szülőket, pedagógusokat és magukat a kamaszokat segítő tartalmak, amelyek a fiatalokat is egyre inkább érintő párkapcsolati erőszak elkerülésében is segítséget nyújtanak – olvasható a szervzet sajtóközleményében.

Magyarországon a nemi úton terjedő betegségek bejelentett esetszáma nemzetközi viszonylatban alacsony ugyan,

a növekvő tendencia azonban egyértelműen megfigyelhető,

és mivel a környező országok egy részében nagyobb a fertőzöttség, a megelőzésnek kiemelten fontos szerepe van. Tavaly 791 szifiliszes megbetegedést regisztráltak a hatóságok a 2018-as 680 esethez képest, a gonorrheás (közismertebb nevén tripper vagy kankó) megbetegedések száma pedig egy év alatt 1249-ről 1348-ra nőtt. Új Chlamydia megfertőződésből 913-at jelentettek a 2018-as 780 esethez képest. A 15–19 éves korosztály körében is növekednek az esetszámok minden vizsgált betegségtípus esetében, a szifiliszes megbetegedések száma például 96-ról 122-re ugrott, a Chlamydia fertőzöttség pedig 56-ról 83-ra. A HPV (Human Papilloma Virus) szintén jelentős mértékben terjed, ezekről a betegségekről pedig mind elmondható, hogy a valós esetszám a bejelentettnél jóval magasabb lehet. A HIV-fertőzések esetében 4000 fő körüli a regisztrált esetek száma, a fertőzött gyerekek száma pedig 20 fő alatt van.

HIV-fertőzést nem találtak, mást azonban igen

A Pozitív Élet Alapítvány és a G1 Labordiagnosztikai Kft. együttműködésében 753 várandós VIII. és X. kerületi nő vehetett részt ingyenes szűrővizsgálatokon, amelyekből kiderült, hogy milyen akut, vagy krónikus vírusfertőzésen estek át, be vannak-e oltva Hepatitis B ellen, átestek-e HBV (Hepatitis B), HCV (Hepatitis C), HAV (Hepatitis A), HIV, illetve szifilisz fertőzésen, és hogy krónikus HBV, vagy HCV fertőzöttek-e.

Az UNICEF Magyarország a MAC Aids Fund támogatásával és a Pozitív Élet Alapítvány, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a POME kreatív ügynökség részvételével valósította meg a programját.

A szűréseket végző szakmai stáb nem talált HIV-vírussal fertőzött kismamát a mintába bekerültek között, más fertőzést azonban igen. 203 esetben Hepatitis A, 21 esetben Hepatitis C jelenlétére bukkantak, valamint hat akut szifiliszes esetet is felfedtek. Az érintett betegeket továbbirányították az egészségügyi ellátás megfelelő intézményeihez annak érdekében, hogy a betegséget minél hamarabb kezelni lehessen.

Az UNICEF Magyarország megbízásából a Publicus Intézet 2020 májusában reprezentatív felmérést készített a szexuális nevelés témájában, kitérve a nemi betegségekkel kapcsolatos attitűdökre is, hogy ezáltal is jobban megismerje a társadalom véleményét és igényeit.

A szülők és pedagógusok felelőssge

A megkérdezettek túlnyomó többsége (94 százalék) nyilatkozott úgy, hogy szerinte a szülők feladata a gyermek szexuális nevelése. A társadalom 84 százaléka véli úgy, hogy a pedagógusoknak is feladatuk a szexuális nevelés. Ugyanakkor a mai felnőttek közül a legtöbben (35 százalék) úgy emlékeznek, hogy ők maguk a kortársaiktól, iskolatársaiktól hallottak először az ehhez kapcsolódó témákról és

csak 20 százalékuk mondta, hogy a szülei, vagy más családtagjai beszéltek neki a szexualitásról. Mindössze 14 százalék azoknak az aránya, akik először a tanáraiktól hallottak a témáról.

A válaszadók 55 százaléka szerint a gyerekek sem a nemi betegségekről, sem a biztonságos szexről nem szereznek elegendő tudást az iskolában, vagyis bár mindenki a szülőktől és a pedagógusoktól várja a megoldást, a mai felnőttek is elismerik, hogy ők maguk más forrásokból tájékozódtak.

A felmérés során gyűjtött információk megerősítették, hogy a tinédzserek mellett a szülők és a pedagógusok számára is fontos, hogy a sokak számára kényes témáról építő jelleggel beszélhessenek a fiatalokkal. A honlapon található anyagok, videók és cikkek ebben a párbeszédben nyújtanak segítséget, hiszen a tizenévesek az internetről és egymástól tájékozódva sokszor téves, akár kifejezetten ártalmas információkat kapnak, a szülőket pedig sok esetben valósággal megbénítja, hogy a családban gyakran tabuként kezelt szexualitásról beszéljenek.

A négy, kamaszok számára készült videó azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekkel a szexedukációs szakemberek a leggyakrabban találkoznak: a szexualitásról alkotott téves elképzelések helyreállításával, a pornófogyasztás káros hatásaival, valamint az egészséges szexualitással, érintve a nemi betegségek kérdéskörét is.

Négy videó készült kifejezetten a szülőknek a szexuális edukáció témakörében.

Ezek tisztázzák például, hogy mi a különbség a szexuális edukáció és a felvilágosítás között, elmondják, hogyan lehet megtanítani a gyerekeknek a saját testük határait és a nemet mondás lehetőségét, valamint arról is beszélnek, hogy a gyerekek miért tudnak könnyedén téves információkhoz hozzájutni az internetről vagy a kortársaktól. A kisgyerekes szülők számára hasznosak lehetnek azok a tartalmak is, amelyek támpontokat adnak ahhoz, hogyan vértezzék fel a gyerekeket a szexuális bűncselekmények ellen. Ha egy gyerek már kiskorában megtanulja, hogy a teste felett ő maga rendelkezik és vannak szabályok, amelyeket a felnőttek sem sérthetnek meg, akkor egy esetleges kéretlen közeledés esetén

nagyobb eséllyel ismeri fel a rossz szándékot és kér segítséget egy felelős felnőttől.

A pedagógusok feladata összetett, így a részükre készített háttéranyagok és videók is azok. Ezek segítséget nyújtanak többek között abban, hogy melyek azok a témák, amelyekről szakembernek érdemes beszélnie. Ilyen például a biztonságos szex vagy a fogamzásgátlás mellett a párkapcsolati erőszak figyelmeztető jeleinek témaköre is. Szó esik a tanárok és szülők közös munkájáról, a tanárok és diákok közötti határok megtartásának fontosságáról, és a jelzőrendszer működéséről is.

Tudd, hogy értsd!

A részvevő szervezetek a kamaszok számára különböző képzéseket is szerveztek A POME ügynökség középiskolásokat megcélzó Tudd, hogy értsd! szexedukációs programja során például 90 perces interaktív órákat tartottak önkéntes előadó párok 15-16 éves középiskolásoknak. A párok minden esetben egy orvostanhallgatóból és egy pszichológushallgatóból, egy fiúból és egy lányból álltak. Az órákon a biológiai és a pszichés változások mellett egyéb fontos témákat is átbeszéltek a gyerekekkel: a külső elvárások nyomását, a megfelelő önértékelés fontosságát, a pornófilmekből szűrődő hamis képet, a nemet mondás lehetőségét, valamint a felelős szexuális magatartáson belül a védekezés megfelelő módjait is.

Letölthető segédanyagként a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány elképzelt párbeszédeket mutat be három különböző életkorú gyermek kitalált, de a valóságban gyakran előforduló szituációin keresztül, amelyekkel a szülők, tanárok is szembesülhetnek a szexuális edukációval kapcsolatban. A fiktív helyzeteket saját szakmai tapasztalataikra építették, a felelős felnőttek ugyanis ilyen típusú problémákkal keresik meg őket a leggyakrabban. A segédanyagok megoldási javaslatokat és végiggondolnivalókat tartalmaznak az adott helyzetre nézve.

„Az UNICEF világszerte komoly munkát végez a nemi úton terjedő betegségek kezelése és megfékezése érdekében. Magyarországon szerencsére a fejlődő világhoz képest

nem drámai a helyzet, aggasztó tendenciák azonban megfigyelhetőek, úgyhogy kell foglalkozni a kérdéssel

és nekünk az UNICEF-nél a tinédzserek védelme ebben az elsőszámú feladatunk” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. „Felmérésünk eredménye is jól mutatja, hogy bár a társadalom a tanároktól és a szülőktől várja el, hogy felkészítsék a fiatalokat, a kamaszok általában nem tőlük, hanem egymástól és az internetről szerzik be az információkat. Sok esetben ezek az információk torzítják a valóságot, hamis képet sugároznak és kifejezetten veszélyesek is lehetnek. A betegségek terjedése mellett a fiatal korosztály tagjai között megjelenő párkapcsolati erőszak is egyértelműen a világhálón fellelhető »felnőtt« tartalmak káros mintáinak rovására írható. A megelozes.unicef.hu dedikált oldalon elérhető sokrétű edukációs tartalommal segíteni kívánunk a téma kihívásaival küzdő szülőknek, pedagógusoknak és az érintett fiataloknak egyaránt” – tette hozzá Mészáros Antónia.

„A MAC VIVA GLAM rúzsok és szájfények bevételének száz százaléka az AIDS ellen küzdő szervezetekhez kerül a világ több mint 90 országában: a kezdeményezés ezen idő alatt több mint 500 millió dollárral segítette ezeket a szervezeteket. Az UNICEF Magyarországgal közös program nagyon jó lehetőség a szexuális egészséggel kapcsolatos tudatosság növelésére, valamint a HIV/AIDS és egyéb szexuális betegségek prevenciójára. Bár a HIV-ellenes harc hihetetlen eredményeket hozott eddig, a MAC Cosmetics nagy erőkkel törekszik arra, hogy a pozitív elmozdulás folytatódjon. Ennek érdekében a MAC VIVA Glam 2019-től kibővítette misszióját a HIV/AIDS megelőzés mellett a közösségek szexuális egészségének támogatására is” – mondta a VIVA Glam program részleteiről Todorovits Linda, a MAC Central Europe South brand managere.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×