Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: police.hu

Megdöbbentő részletek a Lurdy Házban történt tömegverekedésről, egy ember életveszélyben

Egy jordán és egy szír család esett egymásnak, egy embert életveszélyes állapotban vittek kórházba.

Mint ahogy az Infostart is megírta, tömegverekedés volt péntek délelőtt az egyik fővárosi bevásárlóközpontban. Az első hírek szerint két társaság esett egymásnak, ami után több autóval érkeztek a helyszínre rendőrök, akik három személyt is elfogtak.

Nagyjából 15-18 ember verekedett össze, fiatalok és idősek egyaránt, további tucatnyi próbálta szétválasztani őket. A konfliktust videóra is vették, amelyen jól látható, ahogy a férfiak vehemensen egymásnak esnek, s egyikük még a kabátját és a zakóját is levette, mielőtt beszállt a bunyóba. Sőt, valaki egy széket is felkapott, azzal ütötte az ellenfelét – írja a Blikk.

Mint kiderült, arab családok estek egymásnak. Csütörtök este véget ért a muszlimok egyik legnagyobb ünnepe, a ramadán, ennek lezárásaként hirdettek közös imát a Lurdy Ház első emeletén található konferenciaterembe. Egy jordán és egy szír család esett egymásnak, egy embert életveszélyes állapotban vittek kórházba.

Lapinformációk szerint a jordán és a szír családfő már évek óta haragban vann egymással. A kirobbant tömegverekedésben csak a férfiak vettek részt, akik többsége a rendőrök érkezésekor elmenekült.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés és csoportos garázdaság büntette miatt folytat nyomozást, s a verekedés több résztvevőjét a rendőrök még keresik. Három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, közülük egyet őrizetbe is vettek. A helyszínről egy koponyasérüléses férfit életveszélyes állapotban vittek kórházba.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×