eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A mai napon hozzáférhető képen rendőrök visznek egy elfogott és őrizetbe vett férfit a IX. kerületi Napfény utcában 2019. július 30-án. A 36 éves gyanúsított július 30-án Budaörsön ellopott egy parkoló személygépkocsit. A rendőrök forró nyomon üldözve két órán belül elfogták a férfit.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Hihetetlen mélypontra zuhant itthon az autólopások száma

A rendőrség mindössze 503 személygépkocsi körözését rendelte el 2019-ben, de az összes járművel együtt sem éri el a szám az ezret.

„A rendőri szervek által 2019-ben, lopás miatt elrendelt személygépkocsi körözések száma 503” – közölte az ORFK a Vezess megkeresésére. A motorokkal, teherautókkal és buszokkal kibővített statisztika szerint gépjárművekből 896-ot vittek el tavaly a bűnözők.

Egy évvel korábban még 774, illetve 1232 volt az adat, és már az is rekordnak számított, most ahhoz képest is jelentős a csökkenés. 2007-ben még 7584 gépjármű tűnt el, majd némi csökkenés után 6920 darabig emelkedett 2012-re. Azóta ismét lefelé húz a grafikon íve, különösen a rendőrség speciális egységének 2014-es működése óta.

Mit lopnak?

Látványosan csökkent a bűnözők érdeklődése a két testvérmárka, a Volkswagen és a Škoda modelljei iránt. A német népautó lopásszáma egy év alatt a 2018-as fele alá zuhant, ezzel az első helyről a negyedikre csúszott vissza a feketelistán. A Škodák lopása a korábbi mennyiség harmada alá esett, amivel a 2018-as negyedik helyről a kilencedikre csúszott hátra a cseh márka.

A Ford lépett tavaly az első helyre, az Opel a második pozícióba, míg a Suzuki a harmadikra jött fel. Miközben a bűncselekmények száma zuhant, a bűnözők érdeklődése a Suzukik iránt szinte nem csökkent.

A személyautós sorrend márkánként

2019 2018 Változás
1. Ford 66 100 -44
2. Opel 65 88 -23
3. Suzuki 51 55 -4
4. Volkswagen 47 104 -57
5. Renault 42 36 +6
6. Toyota 32 43 -11
7. BMW 21 49 -28
8-10. Mercedes 17 28 -11
8-10. Škoda 17 61 -44
8-10. Audi 17 25 -8

Az első húszból csak négy márka lopásszáma emelkedett, a Daewoo és a Mitsubishi eggyel, a Honda öttel, a Reanult pedig hattal. Feleződött a német prémiumtrió modelljeinek eltűnése, a BMW-k iránti kereslet csökkent a legnagyobb mértékben.

A portál azt is kiszámolta, hogy melyik márka mennyire veszélyeztetett, azaz a Magyarországon futó járműállományhoz képest mennyit lopnak belőle. Így már egészen más a sorrend: a Lada a legkelendőbb a tolvajok körében, majd a Ford és a Renault következik. Nincs az első tízben a két leggyakoribb márka, az Opel és a Suzuki, hiányzik a Škoda, valamint a Peugeot. Az első húszban nincs benne, azaz szinte alig lopják a Kiát, a Hyundait, a Volvót, a Daciát.

Márka Mennyi darabra jut egy lopás
1. Lada 3341
2. Ford 4774
3. Renault 5305
4. BMW 5983
5. Honda 6213
6. Daewoo 6219
7. Toyota 6300
8. Audi 6935
9. Mercedes 7118
10. Volkswagen 7910

A visszaesés három oka

  • A legfontosabb a rendőrség speciális csapatának a munkája, 2014 áprilisában felállt az ORFK-n belül egy önálló nyomozócsoport, amelynek egyedüli dolga az autótolvajok elleni harc. Nem a lopott autók keresése, hanem lehetőség szerint a bandák lefülelése, a háttér felszámolása.
  • Évről évre egyre tudatosabban védik autóikat a tulajdonosaik, azaz megnőtt a beszerelt védelmi eszközök száma.
  • Az autótolvajok egy része jövedelmezőbb bűncselekmények irányába fordult. Sokat cikkezett a sajtó például az embercsempészek által beszedett pénzekről, amiért csupán sokszor csak autóba kell ültetni (vagy rejteni) menekülteket, akiktől kockázatmentesebb és magasabb összegű sarcot lehet begyűjteni, mint amennyit az orgazdák fizetnek egy-egy ellopott autóért.

Nem hivatalos rendőrségi információk szerint nehezen tartható fenn éveken át a mostani, rendkívül kedvező lopásszám. Ennek egyik oka lehet, hogy hamarosan szabadulnak olyan tolvajbandák tagjai, akiket az elmúlt években kapcsolt le a rendőrség speciális csoportja. Ezen bűnözők egy része – a statisztikák szerint – valószínűleg visszatér ahhoz, amit korábban csinált.

Egyelőre azonban a koronavírus-járvány mindent átírt, a töredékére zuhant a járműforgalom, és a bűnesetek száma is jelentősen csökken, így újabb negatív rekordot hozhat 2020.

A motoroknál a KGST a menő

Nemcsak veszélyeztetettségi, hanem a darabszám szerinti listát is egy ősrégi KGST-termék vezeti, egészen komoly előnnyel: 2019-ben legnagyobb darabszámban ellopott motorkerékpár márkája a Simson. Több tűnt el belőle tavaly, mint BMW-ből és Mercedesből együttvéve.

2019 2018 Változás
1. Simson 42 34 +8
2. Yamaha 31 34 -3
3. Aprilia 21 19 +2
4. Honda 19 29 -10
5-6. Csepel 17 19 -2
5-6. Piaggio 17 18 -1
7. Suzuki 16 19 -3
8. Peugeot 8 11 -3

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×