Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
SZÉP-kártyák
Nyitókép: Magyarország kormánya

Kellemetlen változás a SZÉP-kártyáknál

Az idei nyári főszezon első hónapjában, júliusban 40 százalékkal kevesebbet költöttek szálláshelyeken, mint 2021-ben, amikor a járvány után újra szabaddá vált a belföldi nyaralás.

Tovább csökken a kereskedelmi szálláshelyeken beváltott Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) értéke: júniusban 100 millió, júliusban pedig már 549 millió forinttal kisebb összegben fizettek így a hazai szállásadóknál, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökséghez beérkező, a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatokból.

Az idén júniusban 1,25 milliárddal, júliusban pedig 3,65 milliárddal kisebb lett a szálláshelyek pihenőkártyás bevétele – írja a 24.hu. Az inflációt is figyelembe véve még jelentősebb a csökkenés.

A júniusi, 100 milliós pihenőkártyás bevételkiesés főként a kisebb szolgáltatókat sújtotta: a panziók és a közösségi szálláshelyek (ezek az ifjúsági és turistaszállók) forgalma 22 százalékkal, a kempingeké 17 százalékkal, az üdülőházaké 12 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól. A panziók bevételkiesése volt a legnagyobb: 53 millió forint. A SZÉP-kártyák túlnyomó többségét a szállodákban váltják be az emberek, itt a visszaesés júniusban még alig volt érezhető, júliusban viszont már 457 millióval, 4,669 milliárd forintra csökkent a pihenőkártyás forgalom az előző év azonos időszakához képest.

A SZÉP-kártya a munkavállalóknak nyújtható, adókedvezménnyel támogatott, béren kívüli juttatás, a bevezetésének eredeti célja a hazai turizmus fellendítése volt. Szállásra, vendéglátásra és meghatározott szabadidős és rekreációs célokra lehet felhasználni a kártyaelfogadó helyeken. Mára eltörölték a felhasználási célonként (szálláshely, vendéglátás és szabadidő) változó keretösszegű alszámlákat is, így a munkavállalók az ilyen címen kapott juttatást bármelyik támogatott célra elkölthetik a kártyaelfogadó helyeken, sőt most augusztustól lehetővé tette a kormány, hogy a boltokban szinte minden élelmiszer vásárlására is felhasználható legyen a SZÉP-kártya. A fogyasztás ösztönzésére a cafeteria-keretet is megemelte a kormány: a munkaadó december végéig egyszeri plusz 200 ezer forinttal növelheti a munkavállalónak nyújtott adókedvezményes juttatást a 450 ezres éves kereten felül.

Az összes belföldi szállásforgalom mintegy 25 százalékát tette ki eddig a SZÉP-kártyás fizetés, így a szabálymódosítás bevételkiesést hozhat a turisztikai és vendéglátóipari szolgáltatóknak.

A 2023 első hét hónapjában beváltott SZÉP-kártyák összértéke 20,38 milliárd forint volt, ami nominálisan 6,6 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának forgalmát, de reálértéken ez is csökkenést jelent, hiszen az idén minden hónapban jóval 20 százalék feletti inflációt mért a statisztikai hivatal az előző évihez képest a szálláshely-szolgáltatásokban. Tavaly az egész évet tekintve is visszaesett a szálláshelyeken beváltott SZÉP-kártyák értéke: a forgalom a 2021-es 35,38 milliárd után 2022-ben 33,54 milliárd forintot tett ki.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×