INFORÁDIÓ
2021. október 19. kedd
Nándor

orbán viktor

őszödi beszéd

kossuth rádió

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2021. július 2-án.

Orbán Viktor: az őszödi beszéd máig dermesztő

Infostart

A miniszterelnök hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak a kiszivárgás 15. évfordulóján. Hétfőn a parlamentben jelentik be a nemzeti konzultációból következő új intézkedéseket.

Orbán Viktor dermesztő pillanatnak nevezte a politikának azt a 15 évvel ezelőtti pillanatát, amikor az őszödi beszédről a nyilvánosság tudomást szerzett, de még dermesztőbbnek tartja, hogy most is az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője, aki átverte az embereket, a pénzüket pedig elvette.

A Kossuth rádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy az a kormány vette el a 13. havi nyugdíjat és egyhavi fizetést, majd vitték csődbe az országot, tehát az emlékezeten kívül a gazdaságpolitikai károk is nagyok voltak.

A TELJES INTERJÚT ITT LEHET MEGHALLGATNI.

"Ez a történet így, együtt szívbemarkolóan idézi fel azokat az éveket számunkra. Talán egy év, és az utolsó rossz emlék is eltűnik,

talán még többet is vissza tudunk adni, mint a 13. havi nyugdíjból egy heti"

- említette Orbán Viktor.

Az őszödi beszéd szerinte "túl van minden normális erkölcsi megfontoláson".

Ezt követően a nemzeti konzultációról beszélt, amellyel korábban is, most is egyetértési pontokat keresett a kormány az emberekkel, és akár csak az alaptörvény, "állja az idők viharát".

A miniszterelnök készül arra, hogy "migrációk és járványok korát fogjuk élni", ezért jó, ha az embereknek "van módjuk elmondani", mit gondolnak a vakcinagyártásról, a családokat érő kihívásokról, a migráció ügyéről, amelyben "ki kell állni a nemzeti szuverenitásunk mellett.

"A konzultáció miatt pontosan tudom, hogy egyes kérdésekről mit gondolnak az emberek, így ha beszélek egy-egy kérdésről Brüsszelben, biztosan tudhatom, hogy mit gondolnak az emberek" - fogalmazott.

Az első, a nemzeti konzultációból következő döntést meghozták (hitelmoratórium), hétfőn pedig a parlamentben újabbakat is be fognak jelenteni.

Szerinte "szép évünk lesz" 2022-ben, hisz a talpraállást az emberek munkája lehetővé teszi.

Aláhúzta, Magyarországon ma többen dolgoznak, mint 1990 után bármikor.

Az EU-t az ország "piacának" nevezte, szerinte "azért kell benne benne maradni az unióban, mert csak így tudjuk eladni a munka révén előállt értékeinket; az utolsók között leszünk, akik még benne lesznek, ha az egyszer véletlenül összeomlik".

Szerinte most a támogatások visszatartásában a gyermekvédelmi törvény játszik főszerepet, de azokat a pénzeket - még ha közös uniós hitel is - vissza kell majd fizetni, ehelyett sikerült Varga Mihály vezetésével egy nagyon kedvező konstrukcióval hitelt behozni Magyarországra.

Koronavírus

A kötelező maszkviseléssel kapcsolatban is elmondta a véleményét:

"Nem akarok lebeszélni senkit, de a megoldás nem ez. A kérdés nem az, hogy lesz-e negyedik hullám, hanem hogy milyen lesz, ellene egyetlen fegyver az oltás. Magyarország oltási programja az egyik leggyorsabb volt, és nálunk volt elsőként teljes körűen hozzáférhető harmadik oltás" - sorolt.

Az oltatlan idősek megítélése szerint veszélyben vannak.

Különösen biztatja az oltás felvételére a daganatos betegeket.

"A magyar ember gyomra nem veszi be, nem tudunk kötelező oltást előírni, bizonyos munkakörökben van erre lehetőség, erről nagy vita van, amit nem tudunk most még lezárni" - folytatta.

Orbán Viktor a fiatalokat külön kérte, hogy tekintsenek golyóálló mellényként az oltásra, mert a golyó őket is eltalálhatja.

Ferenc pápa látogatásáról

A kormányfő elmondta, óriási esemény volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

"Rossz vita, hogy hány órát volt itt, nem csak azért, mert rossz ízlésre vall, hanem mert félreérti a helyzetet. Harminc éve vett részt pápa utoljára ilyen eseményen, ez felértékeli Magyarországot. A megbeszélés meg is erősített, de kerültük azokat a kérdéseket, amelyekben nem értünk egyet, ilyen volt a migráció is, amelyben nem biztos, hogy mást gondolunk, csak máshonnan közelítjük a kérdést" - ecsetelte.

Egyetértettek viszont a család védelmének kérdésében, ahol Ferenc pápa "olyan keményen fogalmazott", ahogyan Orbán Viktor korábban nem, még bátorítást is megfogalmazott a katolikus egyház feje, hogy "go ahead", vagyis folytatni kell a megkezdett utat.

Itt elolvashatja vagy meg is hallgathatja Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án elhangzott őszödi beszédét.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018