Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója beszél az Alapfokú közösségi zeneoktatás program sajtótájékoztatóján a pécsi Gandhi Gimnáziumban 2020. július 22-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Romaügyi kormánybiztos: a hangsúly az egyénen van

Termelőműhelyek létrehozása, roma közösségekkel való párbeszéd, a kormányzati intézkedések társadalmasítása – ezeket tartja a legfontosabb feladatainak Sztojka Attila, a roma kapcsolatokért felelős, frissen kinevezett kormánybiztos.

Az augusztus elején kinevezett új romaügyi kormánybiztos a Jelen hetilapnak nyilatkozva kifejtette, elsődleges feladata a roma közösséggel való párbeszéd és egyeztetési mechanizmusok koordinálása. Mint mondta, a kormányzati intézkedések társadalmasításán dolgozik, igyekezve a civil roma támogatások hatékonyságát növelve. Mindez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyeztessen Vecsei Miklós miniszterelnöki biztossal, akinek a felzárkózó településeken megvalósuló intézkedéseket kell összehangolnia és felügyelnie.

„A cél közös.”

Arra a kérdésre, hogy nem kellemetlen-e a kormánynak, hogy Farkas Flórián még mindig pozícióban van, Sztojka Attila úgy válaszolt, nem gondolná, hogy a roma politika kizárólag az említett illetőről szólna. „Van miniszterelnöki biztos […]. Van helyettes államtitkárságunk, a Belügyminisztérium együttesen koordinálja a felzárkózáspolitikát. Most már személyemben kormánybiztos is van. Ez is azt mutatja, hogy a kormány komolyan veszi a társadalmi felzárkóztatást, amire nagy hangsúlyt fektet.”

A romaügyi kormánybiztos a társadalmi felzárkózás folyamatával kapcsolatban megjegyezte, hogy már húsz éve dolgozik ezen a területen, tíz éve pedig a szakpolitika aktív részeseként a programok 90 százalékához van köze. „De elfogultság nélkül mondhatom,

amit 2010-től szükségesnek láttunk bevezetni, az a munka beérett.

Ezt igazolják a pozitív mutatók.” Példaként említette, hogy a „Nő az esély” projektben 1026, többségében roma származású nő foglalkoztatása valósult meg. Kilencven százalékuk a mai napig is dolgozik a rendszerben, megállták a helyüket. Megemlítette az ösztöndíj-rendszerüket is, amelyben tízezer diák vesz részt, az összeg nagysága a tanulmányi eredménytől függ. A komplex telepprogram 97, nem városi rangú önkormányzatot érint, ahol túl a lakhatási körülmények javításán, humánfejlesztés is történik, amelynek a legvége a foglalkoztatás.

A Nyíregyházán zajló telepfelszámolási projektről – amely során az ott élőket átköltöztették egy másik szegregátumba – elmondta: „nem dózerban gondolkodunk, s nem hisszük, hogy pusztán a lakhatás körülményeinek javítása megoldja a problémát. Sztojka Attila szerint a hangsúly az egyénen van. A cél az, hogy az átmeneti időszakban is lakhatást biztosítsunk, majd aztán a foglalkoztatás eredményeképpen – kiegészítve a családtámogatási rendszer lehetőségeivel – saját tulajdonhoz jusson mindenki.

Az új romaügyi kormánybiztos mások mellett beszélt még az oktatást érintő szegregációról is.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×