INFORÁDIÓ
2021. május 9. vasárnap
Gergely

ellenzék

előválasztás

magyar györgy

Egy család tagjai a szavazófülkében az európai parlamenti választáson a főváros XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. május 26-án.

Így zajlik majd az ellenzéki előválasztás

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke az InfoRádióval osztott meg minden, eddig tudható részletet.

Folyamatosan egyeztet a hat érintett ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) az előválasztás részletszabályairól és a közös jelöltek kijelölésének mikéntjéről, már azt is tisztázták, miként lehet online voksolni – mondta az InfoRádiónak az előválasztás lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság elnöke.

"A pártok hetente egyeztetnek a legkülönfélébb munkacsoportokban. Vannak, amelyek a programok egyeztetésével foglalkoznak, vannak, amelyek kizárólag az előválasztással" - húzta alá Magyar György.

Az online előválasztást az aHang segítségével hozzák tető alá, ez az online petíciókat, szavazásokat kezelő felület már most elér 300 ezer embert, 2019-ben is a főpolgármesteri előválasztásban is közreműködött, azóta pedig felfejlesztette rendszerét, Magyar György szerint

"meghekkelhetetlen és biztonságos" lesz az online előválasztás is.

"Praktikusan ez úgy fog kinézni, hogy valaki az Ügyfélkapun keresztül bejelentkezik, vagy egy videochat-felületen keresztül felmutatja az igazolványait, amit beazonosítanak, majd átkódolják; innentől kezdve az illető már nem a személyes adataival vesz részt a választáson, hanem a kódjával."

A szerver arra is alkalmas lehet, hogy kiszűrje a visszaéléseket, egy helyről így egy szavazat érkezhet csak.

Szerinte az is eldőlt, hogy a legkisebb településeken is lesz lehetőség a személyes szavazásra.

"Lesznek központi helyek, sátrak, és olyan településeken, ahová nem lehet eljutni személyesen, vagy nagyon nehézkes, ott mozgóurna vagy jármű jelentkezik az előre megadott időben."

Az ellenzéki jelöltté váláshoz lesz ajánlási küszöb is:

  • aki egyéni országgyűlési képviselőjelölt szeretne lenni, annak 400 ajánlást kell összegyűjtenie
  • aki miniszterelnökjelölt szeretne lenni, 20 ezer ajánlásra van szüksége (köztük egyelőre biztos Jakab Péter, Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter és Dobrev Klára indulása).

"Júliusban elindulnak az ajánlóívek, ki lehet őket adni, és augusztusban kell őket összegyűjteni" - húzta alá Magyar György.

Egy választópolgár - bár ez még nem eldöntött - valószínűleg több jelöltet is ajánlhat, ahogyan ez az "igazi" választások esetén is van, "nem a jelölés, hanem a választás lesz a meghatározó" - érvelt Magyar György.

Két párt van még

Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke korábban jelezte, csatlakozna az előválasztási folyamathoz. Hogy vele sikerült-e megállapodniuk, arról azt mondta, ehhez a Civil Választási Bizottságnak semmi köze, erre válaszolni a pártok dolga. Úgy tudja, zajlanak tárgyalások a témában.

A Kétfarkú Kutya Párt sorsáról is beszélt, tudomása szerint a Kétfarkú másokkal is tárgyal, akik nincsenek az ellenzéki hatok között, de Magyar György szerint végül is mindegy, hogy hányan indulnak az előválasztáson.

Nyitókép: Egy család tagjai a szavazófülkében az európai parlamenti választáson a főváros XII. kerületében. MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó hang

Magyar György az előválasztás részletszabályairól
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018