eur:
393.82
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: paloznak.hu

Tilos az építkezés egy balatoni településen

A polgármester bekeményített, akár három évig is életben lehet a tilalom.

Paloznak teljes területén tilos telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani. Az akár három éven át is fennmaradó tilalom alól csak a már bejelentett, vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyek kaphatnak felmentést – írta a Balatontipp.hu.

A döntést Czeglédy Ákos polgármester hozta a járvány miatt a képviselő-testület hatáskörében eljárva. A település vezetője azt mondta,

az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre,

és most lett meg a jogi háttere annak, hogy a település bel- és külterületére egyaránt érvényes változtatási tilalmat elrendeljék.

„Mondjuk egy 200 méteres körzetben a házamtól korábban nyolc éven keresztül volt egy építkezés, most meg egy év alatt nyolc van. De nem is ez a fő probléma. Úgy látjuk, hogy boldog-boldogtalan épít, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnik neki, meg befektetésnek se rossz. Közben nem gondolja végig, hogy valóban kell-e neki ez ház, ki tudja-e használni, és hosszú távon mit okoz a községnek azzal, hogy üresen áll az épület.

Mi nagyon szívesen fogadunk mindenkit, de azt szeretnénk, hogy Paloznakon azok építkezzenek, akik itt akarnak letelepedni, lakni. Megértjük azt is, ha valaki nem tud állandóra ideköltözni, de akkor nyaralót is csak akkor építsen, ha minden szabad hétvégéjét Paloznakon szeretné eltölteni” – fejtette ki a nagyjából ötszáz fős település polgármestere.

Hozzátette: azért is vissza kell fogni az építkezéseket, mert a közművek nem bírnak kiszolgálni ekkora igényeket. Nyáron és ősszel kéthetes rendszerességgel voltak csőtörések az ivóvíz vezetéknél, de gond van a szennyvízhálózattal is, ami 25 évvel ezelőtt feleennyi állandó lakosra épült ki, a nyaralókról nem is beszélve. Emellett Gond van az áramellátással is, az E.ON nem győzi bővíteni a hálózatot. Volt olyan építkezés, ahol azt mondták, hogy három év múlva tudnak megfelelő áramot biztosítani egy nagyobb fejlesztéssel.

Beszélt arról is, hogy a változtatási tilalmat a településrendezési eszközök felülvizsgálatának idejére rendelhetik el maximum három éves időtartamra. Törvény írja elő, hogy a felülvizsgálatot el kell végezni, és a szabályokat pedig indokolt esetben módosítani kell. Ehhez megbíztak egy tervező céget, a Völgyzugoly Műhelyt a szakmai munkával. Az első körben megnézik, hogy az öt évvel ezelőtti rendezési tervünk megfelel-e közben lezajlott jogszabályi változásoknak, miben kell módosítani azt.

Czeglédy Ákos jelezte, hogy meg szeretnék őrizni Paloznak falusias jellegét

„Nem szeretnénk, ha a község valami kertvárosias területté alakulna”

– mondta.

Kiemelte azt is, hogy meg szeretnnk erősíteni a szőlőterületek védelmét is, hogy megakadályozzák a még meglévő területek feldarabolását, beépítését. A kiskapukat be szeretnék zárni, ugyanis vannak, akik kreatív módon kicselezik a szabályokat.

„Ha valaki bejelentés nélkül, vagy a változtatási tilalmat megsértve építkezni kezd, az önkormányzat településképi kötelezési eljárást indíthat egymillió forintos büntetési lehetőséggel. Ugyanígy az építési hatóság, a kormányhivatal is bontást rendelhet el, büntetést szabhat ki.”

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×