Infostart.hu
eur:
385.28
usd:
331.61
bux:
121952.15
2026. január 16. péntek Gusztáv
Védőfelszerelést viselő nővérek a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Közös hiánypótló egészségügyi képzést indít a négy egyházi kórház

A nővér- és szakasszisztensképzést a Szent Ferenc-kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Szeretetkórháza indítja.

A Magyarországon működő négy egyházi fenntartású kórház úgy döntött, hogy közösen indít nővér- és szakasszisztensképzést – írja a Magyar Nemzet Toldy-Schedel Emilt, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnökét idézve.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója azzal indokolta a döntést: "Azt látjuk, hogy

orvosból van és talán lesz is elegendő a következő években, a betegágy mellett dolgozók száma azonban folyamatosan csökken".

Elmondta: a képzésnek a jelenleg állami tulajdonban lévő, Tárogató úti ingatlan ad majd otthont, amelynek 2007 óta üresen álló főépülete eredetileg a kórházat alapító kongregáció anyaháza volt. Ugyanitt kollégiumi férőhelyeket is biztosítanak, diákjaik életkezdését pedig úgynevezett fecskeházakban kialakított lakásokkal segítik, ahol a végzettség megszerzését követő három-négy évben lakhatnak is. A Szent Ferenc-kórház megmarad oktatókórháznak, az edukációt pedig a szeged-csanádi püspökség Gál Ferenc Egyetemének kihelyezett tagozataként végzik majd.

Jelenleg a felújítási és építési tervezés zajlik, a kivitelezési munkálatok a jövő év elején kezdődhetnek.

A leendő iskolában évente 200-220 hallgató végezne,

így az egyházi kórházak mellett más fővárosi intézményeket is elláthat majd jól képzett nővérekkel és olyan szakasszisztensekkel, akik a legmodernebb, XXI. századi orvostechnikai eszközökkel képesek dolgozni. A közelebbi tervek közt szerepel, hogy idén tavasszal rövidebb, néhány hónapos szakasszisztensi továbbképzéseket indítanak, amelyhez az intézményük megkapta a képzési jogot.

A Szent Ferenc-kórház mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Szeretetkórháza működik jelenleg Magyarországon egyházi fenntartású fekvőbeteg-ellátó intézményként. Valamennyi Budapesten tevékenykedik, és felosztották egymás között a feladatokat. A szülészet és a gyermekgyógyászat a Bethesda Gyermekkórházban működik, az Irgalmasrendi Kórház a felnőtteket ellátó általános nagy intézmény, a kardiovaszkuláris betegek kezelését és rehabilitációját a Szent Ferenc kórház végzi, az idősek, haldoklók ellátását pedig a Mazsihisz Szeretetkórház vállalja.

Toldy-Schedel Emil elmondta: "az egyházi kórházak sajátsága, hogy a tulajdonos fizet azért, hogy dolgozhasson, hiszen az egyházak és a rendek azért adnak pénzt a sajátjukból, hogy gyógyíthassanak. Bár az egyházi kórházak a beteg után járó társadalombiztosítási finanszírozást ugyanúgy megkapják, mint az állami intézmények, ám a pályázati lehetőségeink erősen limitáltak, és az év végi kompenzációból sem ugyanúgy részesülünk.".

Szólt arról is, hogy

az egyházi kórházak közösen úgy döntöttek: magukra vonatkozóan is elfogadják az egészségügyi jogállásról szóló új törvényt, azzal a kikötéssel, hogy a kórházi vezetők kiválasztása és kinevezése továbbra is az egyházi tulajdonosok joga marad.

Véleménye szerint az egyházi kórházak sokkal gyorsabban és érzékenyebben képesek reagálni a társadalmi problémákra, amelyekre a gyakorlatban is alkalmazható megoldási javaslatokat tudnak adni, kapacitásuk pedig megnégyszerezhető. "Most nagyjából a három százalékát fedjük le az ellátórendszernek, ám ez akár nyolc-tizenkét százalékra is bővülhet" – jelezte, hozzátéve: az evangélikus és a görögkatolikus egyház, illetve több zsidó felekezet is kórházalapításban gondolkodik. Hangsúlyozta, hogy az egyházi kórházak a teljes Kárpát-medencei régiót ellátják.

A főigazgató megemlítette, hogy a főváros II. kerületében működő Szent Ferenc-kórház adja az Erzsébet-táborok és a daganatos gyerekek Bátor táborának egészségügyi hátterét.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×