Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Arcok 1956-ból – Szívós Géza

Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.

Szívós Géza fuvaros (1931–1957) – Budapest, 1957. január 3.

Portré

„Célunk az volt evvel, hogy ha megint lesz egy fegyveres harc, ne legyünk fegyver nélkül, tehát fel tudjuk használni. Ezért zsíroztuk le a géppisztolyt is” – mondta a tárgyalási jegyzőkönyv szerint a fegyver- és lőszerrejtegetéssel vádolt Szívós Géza, aki ezzel az „öngyilkos” vallomással saját halálos ítéletét írta alá.

Életéről nagyon kevés információt tartalmaznak a statáriális eljárásról fennmaradt iratok. 1931-ben született Budapesten, négy elemi osztályt végzett, 1947-ben tüdőszanatóriumban kezelték. Gyógyulását követően bátyja mellett dolgozott fuvarosként. Rossz szeme miatt alkalmatlannak minősítették a katonai szolgálatra.

A forradalom kitörése után október 29-ig máriaremetei otthonában tartózkodott. Aznap bement a belvárosba, s a Baross utca és a Nagykörút sarkán egy ismerősével találkozott, aki egy géppisztolyt adott neki. Másnap a Köztársaság téren részt vett a pártház ostromában, annak elfoglalása után igyekezett megakadályozni a kegyetlenkedéseket. Ezt követően belépett a nemzetőrségbe, s a Fazekas Mihály Gimnázium épületében lévő parancsnokságon fegyverviselési engedélyt kapott. November elején hazatért Máriaremetére. Ott nem léphetett be a nemzetőrségbe, mert a kerületben „a létszám egyelőre betelt”, ám ennek ellenére velük maradt. November 5-én felszerelésük egy részét szétosztották, a többit pedig elvitték a Széna térieknek. A rendőrségen tett vallomása szerint a forradalom napjaiban Szabó bácsiként ismert Szabó János vezetésével a Széna térről visszavonuló nemzetőrökkel együtt részt vett egy kisebb összecsapásban. November közepén egy ismerősével a házuk melletti istállóban fegyvereket és lőszereket rejtettek el. Egy bejelentés alapján vették őrizetbe december 18-án, s a fegyvereket a másnapi házkutatás során meg is találták a rendőrök.

A Budapest Helyőrség Katonai Bíróságának Molnár Ferenc százados vezette tanácsa mint rögtönítélő bíróság 1957. január 3-án tárgyalta az ügyet, ami alig három órát vett igénybe. Szívóst a hadbíróság fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte, amivel tulajdonképpen a forradalom alatti cselekedeteit torolták meg. Az ítélethirdetést követő kegyelmi tanácskozáson az ügyész ki is jelentette, hogy „a tárgyalás alapján és a személyben lévő társadalmi veszélyesség nem teszi lehetővé”, hogy kegyelemre javasolja. Ezzel a bíróság tagjaiból alakult kegyelmi tanács egyhangúlag egyetértett. Szívós Géza kegyelmi kérvényét így fel sem terjesztették az Elnöki Tanács elé, a Budapesti Országos Börtön udvarán még aznap kora délután agyonlőtték.

Források és irodalom

  • Szívós Géza pere Hadtörténelmi Levéltár Budapesti Katonai Bíróság B. 2003/1957
  • 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
  • Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Idézet

Részlet a katonai ügyészségen 1957. január 2-án tett vallomásából (2. oldal) „A fegyvereket azért rejtettem el, hogy egy újabb fegyveres felkelés esetén ne legyünk fegyvertelenek és a forradalmi bizottság utasítására azokat felhasználhassuk. Erre utasítást a tudomásom szerint közben nyugatra szökött Szabó Istvántól kaptam, [aki] az ottani fegyveres csoport parancsnoka volt.”

A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1957. január 3., csütörtök

Több mint százezer tagja van az MSZMP-nek

(…) Országszerte folyik a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezése. 1956. december 31-ig a párt 3321 helyi szervezetében mintegy 103 ezer párttagot vettek fel. Jól dolgoznak a Borsod megyei kommunisták, mert a megye 211 pártszervezetében 1200 kommunista tömörült. Hasonló jó eredményeket vívtak ki a Szolnok, illetve Békés megyei párt- szervezetek is. (...)

A szovjet csapatok fokozatosan kivonják erőiket a fővárosból - a rendőrség tökéletesen biztosítani tudja Budapest rendjét

(...) Törvénytelenül senkit nem tartanak fogva. Sós György rendőrezredes válaszában kifejtette, hogy jelenleg a rendőrség őrizetében levők száma igen csekély. Mindazokat, akikről kiderült, hogy bűncselekményt nem követtek el, 24, de legkésőbb 48 órán belül szabadon bocsátották. (...)

Üzemi munkástanács

(...) A munkástanácsok jelentik azt az erőt, amely magasabb fokra emeli a tervezést, mert biztosítja a terv realitását és öntudatos teljesítését. (...)

Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×