Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Utas a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én. A reptéren a forgalom jelenleg a koronavírus-járvány előttinek csupán a töredéke, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az utasok csak lézengenek Ferihegyen, de a légi áruszállítás jól teljesít

Rekordévre készült, de a korlátozások miatt legfeljebb 4 millió utasra számít idén a Budapest Airport. Ez mindössze a negyede a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tavalyi utasforgalmának.

A koronavírus-járvány európai terjedése és az ezzel kapcsolatos utazási és egyéb korlátozások bevezetése miatt, más repülőterekhez hasonlóan folyamatosan csökken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma. Ez azt jelenti, hogy a Budapest Airportnak 2020-ban legfeljebb 4 milliós forgalma lehet.

A Budapest Airport Zrt. pközleménye szerint a szeptemberi 88 ezret meghaladó utasszám után októberben összesen 62 816 érkező és induló utast fogadott a fővárosi repülőtér, ami 95,7 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest.

Az átlagos napi utasszám 1500 és 3000 között ingadozott októberben, szemben a tavalyi 40-50 ezerrel.

A repülőtér-üzemeltető novemberben is hasonló mértékű csökkenésre számít, decemberben a karácsonyi időszak hozhat némi utasszám növekedést - írták.

A légi áruszállítás jól teljesít: októberben tovább folytatódott a cargo volumenek erősödése, amelyre a koronavírus kereskedelemre és logisztikára 2020 első felében gyakorolt negatív hatásai után nagy szüksége van a légiszállítási iparágnak. A Budapest Airport 11 486 tonna légi teherárut kezelt októberben, ami 3,66 százalékos növekedés az eleve már erős forgalomú több mint 11 ezer tonnát jelentő szeptemberhez képest. Az első tízhavi adatok alapján a repülőtér forgalma átlépte a 100 ezer tonnás határt, megbízható támaszt adva ezzel a magyar gazdaságnak.

Kitértek arra is, hogy a korábbi évek felelős gazdálkodása és a Budapest Airport tőkeerős tulajdonosainak köszönhetően a cég működése továbbra is stabil, finanszírozása biztosított. A repülőtér üzemeltetőjeként a Budapest Airport továbbra is garantálni tudja a repülőtér biztonságos és folyamatos működését, illetve az ehhez szükséges személyi állományt.

Novemberben változik a menetrend: a járványhelyzetre és az azzal összefüggésben bevezetett korlátozások miatt több légitársaság is felfüggeszti üzemelését, vagy csökkenti a közlekedő járatok számát novembertől. Arra kérik az utasokat, hogy a légitársaságok weboldalán tájékozódjanak az esetleges változásokról. Az elérhető járatok listája novembertől egy új úticéllal egészül ki, az Egyptair hetente közlekedik Budapestről Hurghadába.

A repülőtér működésének biztosítására a Budapest Airport 32 járműből álló hóeltakarító flottát üzemeltet. A novembertől-március végéig tartó téli hószolgálat munkatársai felkészültek az extrém időjárási körülményekre, garantálják a repülőtér biztonságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×