„Ha két ember mindig egymás szemébe néz, meghallgatja egymást és kölcsönösségre törekszik, az egy gyermek számára mindennél többet ad – emelte ki a pszichoanalitikus, aki szerint a vitakultúra kezd eltűnni a társas kapcsolatokból.

„Ma a viták nagyon nagy hányada magas nyomáson történik,

hogy az egyik fél »szereti elővenni azt a hatalmas locsolótömlőt, aminek 40 centi az átmérője, és abból teljes erővel zúdítja a vizet a másikra«, amivel ugye rátapasztja a falra – érzékeltette Tari Annamária a hasonlattal a helyzetet. – Ellenben, ha egy gyerek otthon azt hallja, hogy vannak tudományos, életperspektívával kapcsolatos kérdések, bármi olyan, amiben fontos információ van, ami lehet az is, hogy a palacsintát most inkább géppel keverjük, vagy kézzel, mint a nagymamánk, tehát nem kell, hogy valami Nobel-díjas téma legyen, akkor számára azt lenne a jó látni, hogy a szülei képesek ezeket úgy megbeszélni, hogy mindenki érveket sorakoztat fel” – tette hozzá.

A szakember szerint az érveléstechnika elsajátításával a másokra való odafigyelést tanulhatják meg a gyerekek. „Az érvelés úgy néz ki, hogy én elmondom és ő is elmondja, aztán én is elmondom és ő is elmondja újra. Tehát egy egymásra épülő entitás, amiben mindkét ember figyel a másikra. És ebben ez itt a legfontosabb, a gyereknek megmutatni, hogy

figyelni kell a másik emberre”

– mutatott rá.

A szülő nem attól lesz tökéletes a gyermeke szemében, ha mindent tud és mindig helyesen cselekszik, hanem

ha képes belátni a hibáit

– hangsúlyozta a pszichoanalitikus. „Ha azt mondjuk, hogy ma az emberek általában nem látják be a hibájukat, akkor ezzel az is mondjuk, hogy gyerekként sem láttak ilyen mintát, hogy jó belátni, ha tévedünk” – jegyezte meg Tari Annamária, aki szerint amellett, hogy a családok médiastratégiát alkotnak, arra is figyelniük kell, hogy milyen mintákat adnak a gyerekeknek.