Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
314.61
bux:
150370.81
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Tévhit, hogy a serdülőkor konfliktusokkal teli időszak a családban

Száz évvel ezelőtt egyáltalán nem létezett olyan fogalom, hogy kamaszkor. Harminc évvel ezelőtt mindössze négy-öt évig tartott a serdülés, míg napjainkban tíz évnél tovább is tarthat ez a folyamat. Az InfoRádió Családi hét című műsorában Dimén-Varga Tünde integratív gyermek-pszichoterapeuta elmondta, hogy miközben a szülők általában alaposan felkészülnek a kisgyermekkorra, a kamaszkori nehézségekre korántsem szánnak annyi figyelmet.

Nem pusztán a hormonális folyamatok határozzák meg az egyes életszakaszokat, hanem nagyban folyik az agy átalakulása is – mutatott rá Dimén-Varga Tünde. Kamaszkorban elkezdődnek a fizikai, alkati változások, elindul a nemi jelleg kialakulása, ahogyan rögtön megjelennek az érzelmi változások, az érzelmi labilitás is. Megszületik az "én", a kritikai gondolkodás pedig felerősödik.

18 évesen egy fiatal jogilag már felnőttnek számít, de a neurológiai kutatásokból kiderül, hogy az agy "érése" eltart egészen a húszas évek elejéig, a fiúk esetében akár tovább is, ami megfontolttá kell, hogy tegye a felnőtteket, hogyan kezeljék a serdülőket - jegyezte meg a gyermek-pszichoterapeuta.

Száz évvel ezelőtt még nem létezett kamaszkor,

legalábbis nem ilyen elhúzódó időszak volt, vagyis szinte a gyerekkorból léptek át a felnőttkorba a fiatalok. Nagyon fiatalon elköteleződtek, munkába álltak, ez volt az általános.

Természetes folyamat az is, hogy kamaszkorban elkezdődik a szülőktől való eltávolodás, melynek több szintje van. "Hogy elengedi a szülő kezét a serdülő a társai előtt, az természetes. Még csak nem is biztos, hogy ez a serdülőkort jelzi, egyszerűen észreveszi azokat a jelzéseket, hogy ez már ciki az ő közösségében, nem akar kisgyerekesnek tűnni" – fogalmazott a szakember. Ahhoz, hogy valaki önálló személyiséggé váljon, szükség is van erre, amit a szülőknek el kell fogadniuk. Egy más szakaszba lép a kapcsolat, a gyerek már nem feltétlenül akar sülve-főve együtt lenni a szülővel.

Létezik azonban egy tévhit – emelte ki Dimén-Varga Tünde –, hogy a serdülőkor mindenképp egy konfliktusokkal teli időszak a család számára, és biztosan megromlik a szülő és a gyerek kapcsolata, de ez nincs így. Pusztán arról van szó, hogy a kapcsolat felnőttesebbé válik, és míg

a serdülő részéről az érzelmek intenzitása érthető, a szülő részéről nem feltétlenül,

mert a higgadtabb magatartást lenne elvárható. Például abban, hogy miben érdemes harcolni a gyermekével, és mi az, amiben nem. Az, hogy hogyan néz ki, hogy öltözik, rendet tart-e a szobájában, az pszichológiailag olyan téma, amin fölösleges vitatkozni – szögezte le Dimén-Varga Tünde.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Tegnap erős napot zártak a tőzsdék Amerikában, miután a legfrisebb fogyasztói árindex adatok közlése után a befektetők egyre agresszívabban kezdi kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Ezt követően Ázsiában ma reggel többnyire pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, Európában pedig emelkedést láthatunk.  A magyar tőzsdén a vezető papírok kisebb elmozdulások vannak, a Rába részvényei viszont már több mint 50 százalékos pluszban vannak, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×