Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megkapta a menekültstátust a magyar hatóságoktól a volt macedón miniszterelnök - a nap hírei

Az idén 4,3 - 4 és fél százalékos GDP bővülésre számít a kormány. A kormány javaslata alapján Visszavásárolhatnák lakásaikat a Nemzeti Eszközkezelő Programban szereplő egykori devizahitelesek.

Megkapta a menekültstátust a magyar hatóságoktól a volt macedón miniszterelnök. A sajtóértesüléseket maga a politikus erősítette meg Facbook-posztjában. Nikola Gruevszki azt írta: kérelmében arra hivatkozott, hogy az új macedón kormány üldözi őt, antidemokratikus lépésekkel akarta megfosztani szabadságától, befolyásolva az igazságügyi rendszert. Az ügy miatt rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára a testület jobbikos elnöke. Mirkóczki Ádám azt írta: a Belügyminisztérium és a bevándorlási hivatal megszegte törvényi kötelezettségét, és félrevezette a bizottsági tagokat. Közben a balkáni ország igazságügyi minisztere közölte: Szkopje hamarosan elküldi Budapestnek a Nikola Gruevszki kiadatására vonatkozó hivatalos kérelmet.

Az idén 4,3-4,5 százalékos GDP-bővülésre számít a kormány - erősítette meg a pénzügyminiszter. Varga Mihály az országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában azt is közölte: a kabinet várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság. A tárcavezető hangsúlyozta: folytatódik a vállalkozások közterheinek csökkentése.

Nem módosított az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a monetáris tanács. A testület szerint az inflációs cél fenntartható elérése továbbra is 2019 közepétől várható, ehhez az alapkamat jelenlegi szintjének és a laza monetáris kondícióknak a fenntartása szükséges.

Az OTP csoport csaknem egymilliárd eurós, egész éves idei nyereségére számít a bank elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor a pénzintézet új, budapesti innovációs fiókjának bemutatásán az InfoRádióban arról beszélt: azokban az országokban, ahol az OTP csoport tevékenykedik, idén mindenütt gazdasági növekedés tapasztalható. Hozzátette: csoportszinten 17 millió ügyfelük van.

Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedhet a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, miután a kormány elfogadta a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet. A javaslat szerint kormányzati személyügyi központot hoznának létre, hogy a létszámgazdálkodás új rendszerét működtetni lehessen, és a jövőben se termelődjön újra a felesleges bürokrácia.

Visszavásárolhatnák lakásaikat a Nemzeti Eszközkezelő Programban szereplő egykori devizahitelesek egy most benyújtott kormányzati javaslat értelmében. A bérleti díjat rendszeresen megfizetők válhatnának ismét tulajdonossá.

Kedvező hatásúnak nevezte a kedvezményes lakás-áfa meghosszabbítását az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke. Takács Ernő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az 5 százalékra csökkentett építési áfa a parlament közelmúltbeli döntése alapján mintegy 25 ezer ingatlanra érvényes.

Magyarország a díszvendége a 34. Szlovén Könyvvásárnak. A vasárnapig tartó könyves seregszemlét a magyar külgazdasági és külügyminiszter és a szlovén kormányfő nyitotta meg. Szijjártó Péter kiemelte: a szlovénok és a magyarok két olyan büszke nemzetet képviselnek, amelyek együttműködése a kölcsönös tiszteletre épül.

A világ négyszáz legjobb orvosegyeteme közé került a Semmelweis Egyetem. A londoni székhelyű Times Higher Education az élettudományokban és az orvos-egészségtudományban rangsorolta a Semmelweis Egyetemet a 301-400. kategóriába.

Spanyolország jelenlegi formájában nem szavazza meg a brit uniós tagság megszűnését szabályozó megállapodás-tervezetet. Madrid azt várja, hogy a dokumentumban egyértelműen tisztázzák Spanyolország és Gibraltár jövőbeli kapcsolatát.

Nem hoz büntető intézkedést a szaúdi trónörökös ellen az amerikai elnök a szaúdi újságíró meggyilkolása ügyében. Donald Trump nem zárta ki, hogy a koronahercegnek tudomása volt Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásáról, ugyanakkor hangsúlyozta: az Egyesült Államok szilárd partnere kíván maradni Szaúd-Arábiának.

Nyolc havi mélypontra esett a Brent olajfajta ára, miközben a nyugati féltekén irányadó WTI kőolaj hordónkénti ára 2017 novemberi szintre zuhant. A befektetői hangulatot az általános részvénypiaci esés mellett az olajpiaci túlkínálattal kapcsolatos aggályok határozzák meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×