eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hogyan lett pártelnök Kóka János?

Magánokirat-hamisítás miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás az SZDSZ tavalyi elnökválasztási ügyében. Felmerült a gyanú ugyanis, hogy a 2007-es elnökválasztó pártértekezleten több küldött helyett, és nevében mások szavaztak. Egyre több politikus veti fel a pártban, hogy rendkívüli, tisztújító küldöttgyűlést kell összhívni.Kóka János azt mondta az InfoRádiónak, hogy a párt környékéről is távoznia kell annak, akiről kiderül, hogy csalt az elnökválasztáson. Fodor Gábor, az elnökválasztáson alulmaradt politikus, egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.

Csaknem másfél hete robbant ki a botrány, miután a HírTV bemutatott egy interjút, amelyben egy SZDSZ-tag, Köteles Péter a párt tavalyi elnökválasztása kapcsán azt mondta, olyanok is szavaztak a küldöttértekezleten, akik erre nem voltak jogosultak, szerinte csalással választották meg a szabad demokraták mostani elnökét, Kóka Jánost. A pártelnök 2007 tavaszán úgy került az SZDSZ élére, hogy a megismételt voksoláson is csak 13 szavazattal előzte meg vetélytársát, Fodor Gábort - az elnökválasztás első fordulójában mindkét politikus ugyanannyi szavazatot kapott.

Kóka János első reakciója az volt, hogy nem indítanak belső vizsgálatot, mert nincs ügy. Később módosította nyilatkozatait, főként annak hatására, hogy a kezdetben név nélkül nyilatkozó miskolci párttag, Köteles Péter a nyilvánosság elé állt, ráadásul a HírTV is bemutatott olyan dokumentumokat, amelyek erősítették a csalás gyanúját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást az ügyben. Először a Deport'56 egyesület tett feljelentést a XI. kerületi kaptiányságon, majd Mali Zoltán Drávapiski polgármestere az V-XIII. kerületi ügyészségen kérte büntetőeljárás lefolytatását. Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a büntetőeljárás lezárása után, a vádemelést követően tudja az ügyészség megfontolni, hogy kezdeményezzen-e polgári pert a tavalyi küldöttgyűlésen megválasztott Kóka János pártelnöki tisztségének törlése érdekében.

Az SZDSZ elnöke az InfoRádióban azt nyilatkozta: az SZDSZ környékéről is távoznia kell annak, akiről kiderül, hogy csalt az elnökválasztáson. "Néhány ember Borsod megyében azt állítja magáról, hogy csalt, vagy, hogy valaki felbujtotta őket csalásra. Ennyit tudunk. Meg azt, hogy a Hír TV, a Magyar Nemzet, a Fidesz kampánygépezete teljes erővel beindult az SZDSZ ellen" - jelentette ki a pártelnök, aki egy átfogó vizsgálat lefolytatásával Jüttner Csabát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pártelnököt bízta meg. Azt is kijelentette: a legfontosabb, hogy helyre álljon a párttal szembeni bizalom, és ha ehhez szükséges, akkor hajlandó egy újabb megmérettetésre is, vállalja, hogy a küldöttgyűlés ismét elnököt válasszon.

Az SZDSZ-ben egyre több politikus veti fel, hogy meg kell ismételni a tisztújítást, lapinformációk szerint erre legkorábban májusban kerülhet sor. A belső vizsgálat eredményétől tette függővé a rendkívüli tisztújító küldöttgyűlés összehívását többek között Horn Gábor ügyvivő, Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes, és Kóka János is. Kérdés azonban, hogy milyen feltételekkel, a jelenlegi küldöttekkel vagy újakkal hívják-e össze a párt legfelsőbb fórumát, Borsodban és Baranyában ugyanis éppen a helyi pártszervezetek tagbeléptetési botrányai indították el a lavinát.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×