Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az egyházkerületektől venne példát az SZDSZ

A koalíciós pártok hónapok óta nem tudnak megegyezni a több-biztosítós modell területi felosztásáról. Az SZDSZ országos tanácsának tagja azonban most egy olyan javaslattal állt elő, amely kompromisszumos megoldást jelenthet: az egyházkerületi minta alapján osztaná fel az országot.

Ungár Klára szerint a több-biztosítós modell területi felosztásáról szóló koalíciós vitában jó kompromisszum lenne, ha az egyházkerületi minta alapján osztanák fel az országot.

A politikus az InfoRádióban elmondta, hogy így három nagy, nyitott biztosítási régió jönne létre: a Dunántúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl. A javaslat nem új, de még nem tárgyalták meg a kormánypárti egyeztetéseken.

Mint azt az InfoRádióban elmondta: át kell tekinteni, hogy melyik kerületben hány ellátott lenne, és a lélekszámtól függően lehetne meghatározni a pénztárak számát. Az SZDSZ azonban kitart azon álláspontja mellett, hogy a biztosítóknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy az egész országból toborozhassanak ügyfelet.

Hónapok óta egyeztetnek

A koalíciós pártok hónapok óta egyeztetnek az egészségügyi átalakítás következő lépéséről, megegyezés azonban egyelőre nincs. A bizonytalanságot az is jelzi, hogy az egyeztetések után kiálló kormánypárti politikusok egyre kevesebb tájékoztatást adnak. Az egyik korábbi találkozón Kökény Mihály szocialista politikus meglepően visszafogottan nyilatkozott. Részleteket nem árult el, csak annyit mondott: sokat tanultak a biztosítótársaságok képviselőitől.

Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő a héten arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a pártoknak külön-külön meg kell vitatniuk a javaslatokat. Az InfoRádió úgy tudja, ez hétfőn történhet meg, amikor is mindkét pártnak frakcióülése lesz.

Az SZDSZ politikusa azt megerősítette, hogy a kormány tervei szerint 2009-től több-biztosítós, pontosabban többpénztáras modell érvényesül majd Magyarországon. A pénztárakban 51százalékos tulajdonnal az állam bír majd, a megmaradó 49 százalékot befektetők vagy az egészségbiztosításban jártas társaságok vehetik meg.

Ezek a pénztárak aztán januártól fél vagy egy évig versenghetnének az ügyfelekért, majd pedig elindulhatna a rendszer. A kormánypártoknak október elejéig kell megegyezniük, hogy az előzetes megállapodás szerint október 15-ig benyújthassák az egészségbiztosítási reformról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×