Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.82
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Donald Trump volt amerikai elnök az Arizona állambeli Florence-ben tartott gyűlésen 2022. január 15-én.
Nyitókép: MTI/AP/Ross D. Franklin

Donald Trump jól keres, értékes brandet csinált magából

Jól keres Donald Trump az elnöksége utáni évben. A Fehér Ház egykori ura jelentős bevételhez jut beszédeiért, vagy akár azért, hogy híveivel fényképezkedik. Egy-egy ilyen eseményen előfordul, hogy egyetlen jegy többezer dollárba kerül.

Donald Trumpot a választási vereség – amit ő és hívei egy része nem ismert el – nem kárhoztatta tétlenségre. A korábbi amerikai elnök úgy tűnik, nem vesztette el üzleti érzékét, és jó pénzeket keres a személye körül felépült márkanévvel.

Bár erről az általa a média fősodrába sorolt és nem túl baráti New York Times írt, a lapnak nyilatkozó Trump-hívők elismerték, hogy

többezer dollárt fizettek, hogy részt vehessenek egy-egy szereplésén.

Decemberben például a floridai Naplesben volt jelenése a volt elnöknek, ahol egy hangárban jelent meg hívei előtt, akik fényképeket készíthettek vele. A belépőért 10-30 ezer dollárnyi összeget fizettek ki.

Az minimum érdekes volt, hogy a pénz nem a szokásos módon valamely alapítványba vagy pártszervezet kasszájába vándorolt, hanem egyenesen Trump zsebébe. Az újság ezt egy név nélküli bennfentes nyilatkozatára és a jegyeket árusító cég oldalának vizsgálatára alapozza.

A Whip adománygyűjtő cég azt állította, hogy a bevétel „oroszlánrészét” jótékony célokra fordítja, de az eseményt reklámozó oldalon nem volt semmilyen jótékonysági cél megjelölve. A cég alapítója ugyan felvette a telefont, de nem volt hajlandó beszélni arról, hogyan osztották el a befolyt összeget.

A Fehér Házból való távozása után Donald Trump több olyan rendezvényen is részt vett, ahol hírnevéből csinált pénzt. A New York Times megemlíti azt az „aréna turnét”, amit a nézeteinek platformot biztosító Fox News egyik házigazdájával, Bill O’Reillyvel közösen csinált végig – igaz, később összeveszett a konzervatív tévéadóval. A turnén a VIP-jegyek ára 7500 dollár volt. Emellett kiadott egy képeskönyvet (darabja 75 dollár), amiért többmillió dollár előleget vett fel – az egyik fia által társalapított kiadóvállalattól.

Online áruháza is van, ahol a MAGA- (Tegyük Ismét Naggyá Amerikát) sapkák darabját 50 dollárért árusítják. Ez 20 dollárral több, mint amiért ugyanezt a sapkát egy Trump-támogató politikai szervezetnél lehet megvenni. Közben a New York-i Trump Toronyban lehet koktélozni – minumum 45 dollárér, 4-5-ször többért, mint egyszerű bárban. Sajátmárkás bora is van, Trump Blanc de Blanc néven.

Felesége, Melania Trump is beszállt a bizniszbe,

annak ellenére, hogy az elnökség idején többször felmerült, hogy teljesen elhidegült a férjétől. Az egykori modell a vele folytatott teadélutánra szóló VIP-jegyeket árul (a legdrágább 50 ezer dollár). Itt is az a hivatalos vonal, hogy a pénz egy része „jótékonyságra megy”, de, hogy mekkora része, az nem nyilvános.

Mint a New York Times megjegyzi, a volt elnök csak azt csinálja, amit politikai pályája előtt csinált, amikor egy Nagy-Britanniából importált üzleti valóságshow amerikai változatának főszereplője volt. Immár politikai követőiből csinált bevételi forrást. Viszont nem csak Trump kaszált elnöksége után: Barack és Michelle Obama 65 millió dollárt keresett egy könyvvel. Bill és Hillary Clinton pedig 153 milliót különböző beszédekkel – a módszert azonban Donald Trump fejlesztette tökélyre.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×