Egy Szovjetunióval szembeni háborút a nyugat nem akart eleve megkockáztatni, de 1956-ra a fegyverkezés alakulása miatt még inkább árnyalódott a kép - mondta a magyar forradalom nemzetközi hátteréről Kecskés D. Gusztáv történész. Az atomfegyverek elterjedése miatt a nukleáris háború kockázataival Moszkvában és Washingtonban is tisztában voltak.

Ezzel összefüggésben nyilvánvaló volt, hogy a szovjet érdekszférában a nyugatiak nem fognak beavatkozni. A történész kiemelte, hogy mindezt egy 1956. szeptemberi NATO-jelentés is megvilágítja. Ez a jelentés arról szól, hogy nem szabad az érintett országok , elsősorban Lengyelország és Magyarország lakosságát hiábavaló áldozatokra biztatni, hiszen a NATO nem tud nekik katonai segítséget adni.

"Nem áll szándékunkban..."

Mindezt a történész egy tanulmányában is kifejtette. Mint írja: A keleti és a nyugati tömb katonai szembenállása és a második világháború nyomán kialakult európai érdekszférák megsértése esetén fennálló atomháborús kockázat miatt a NATO-országoknak igen szűkös lehetőségeik voltak a kelet-európai folyamatok befolyásolására. Noha az enyhülés légkörében egyre bővítették kapcsolataikat a csatlós államokkal, hogy ezzel is kifejezzék szimpátiájukat a kelet-európai liberalizációs törekvésekkel, a magyar forradalom előestéjén a kelet-európai olvadásról elkészült tanulmányában a Szovjetunió politikai tendenciáit elemző munkacsoport egyértelműen leszögezte: "Minthogy [...] nem áll szándékunkban, hogy erőt alkalmazzunk felszabadításuk érdekében, nem szabad őket hiábavaló lázadásokra ösztönözni."

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.Átírták a programot

A NATO perspektívájában az amerikai NATO-nagykövet, George W. Perkins 1956 őszén hangsúlyozta, hogy a kidolgozandó dokumentumban csak javaslatként szerepelhet néhány gondolat a követendő közös politikával kapcsolatban, mert az esetleges közös irányvonal kidolgozása a miniszteri ülés feladata. Az előterjesztések és jelentések kidolgozásának megszokott adminisztratív folyamatát azonban megakasztotta a magyar válság és az október 29-én kezdődő szuezi háború, melyek a NATO Tanács üléseinek legfőbb témái lettek ezekben a napokban.

A lengyel és a magyar válság tehát olyan időszakban tetőzött, amikor a NATO Kelet-Európa-politikájának újragondolása már megkezdődött.

Szovjet kegyetlenség

1956 őszének viharos kelet-európai eseményei intenzívebbé tették ezt a folyamatot, és hatottak végeredményére is. A magyarországi felkelés és annak tragikus sorsa reálisabbá tette a NATO-központban zajló átértékelő munkát mind a Szovjetunió, mind a csatlósállamok, mind pedig a nyugati tömb vonatkozásában. A hruscsovi szovjet külpolitika korábban is feltételezett agresszivitása a magyarországi brutális katonai fellépés nyomán beigazolódott. Az is bebizonyosodott, hogy a szovjet vezetők a blokk feletti uralmukat a legkegyetlenebb katonai módszerekkel, bármilyen presztízsveszteség árán is fenn kívánják tartani. Kelet-Európa kapcsán kiderült, hogy a térség nem áll a korábban feltételezett mértékben a Szovjetunió ideológiai uralma alatt, sőt több helyütt éles szovjetellenesség tapasztalható.

Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy bármi történjék is, a Nyugat nem avatkozik be a csatlósállamokban. Ez korábban is így volt, az új politikai koncepcióban azonban ezt nyíltan be is vallották. Tartózkodni akartak a kelet-európai fegyveres felkelések bátorításától is, amelyek a várható erőteljes szovjet ellenakció miatt fenyegetnék a Nyugat biztonsági érdekeit. Az 1956-os magyar forradalom így nem okozott nagymérvű változást a NATO Kelet-Európa-politikájában.

Titkos brit-francia-izraeli találkozó

A Párizs melletti Sèvres-ben 1956. október 22-24-én tartott titkos brit-francia-izraeli találkozón megállapodás jött létre, melynek nyomán október 29-én megindult az izraeli támadás a Sínai-félszigeten Egyiptom ellen. Október 30-án Nagy-Britannia és Franciaország ultimátumot intézett a harcoló felekhez, majd 31-étôl légitámadásokat kezdett Egyiptom ellen, amit november 6-án partraszállás követett.A "magyar ügy" és a francia belpolitika

A hidegháború viszonyai között Franciaországban a külpolitika elválaszthatatlanul összefonódott a belső ideológiai harcokkal - írja Kecskés D. Gusztáv egy másik tanulmányában. A kommunizmus és a "szabad világ" értékeiről folytatott ideológiai vita éppen a magyar forradalom kapcsán ért tetőpontjára, így a magyar ügy - a látszat ellenére - inkább belső, mint nemzetközi politikai kérdés volt Franciaország számára. Külpolitikai tekintetben a kormány az 1954 óta folyó algériai háborút, a szuezi válságot és az európai integráció megalapozását tekintette fontos ügynek.

A hidegháború átpolitizált légkörében viszont a francia közvélemény élénk figyelemmel követte a "vasfüggöny" túloldalán élő magyar nép szabadságharcát. A francia média bőségesen foglalkozott a témával, a lakosság túlnyomó részét felháborította a szovjetek brutális magyarországi fellépése és az azt helyeslő Francia Kommunista Párt állásfoglalása.

A IV. Köztársaság politikai életének legfontosabb színtere, a nemzetgyűlés, november 7-i határozatában nagy többséggel kifejezte a magyar néppel való szolidaritását: "A nemzetgyűlés tisztelettel fejet hajt azok előtt, akik Magyarországon hazájuk függetlenségéért, valamint a szabadság és az ember szent jogainak védelméért adták életüket; csodálatát fejezi ki a mártír magyar nemzetnek rendíthetetlen bátorságáért, melyről tanúbizonyságot tett, amikor az igazi politikai és társadalmi demokráciáért fellázadt egy olyan elnyomóval szemben, melynek tettei emberiségellenesek; felkéri a kormányt, hogy a szabad nemzetekkel karöltve tegyen meg mindent az országukban maradt vagy menekült magyarok sürgős megsegítéséért; különösen arra kéri a kormányt, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a szabad nemzetek fellépjenek a felkelt magyarok bárminemű deportálása ellen."

"Magyaros" tömegtüntetés Párizsban

Ugyanaznap este Párizsban a Diadalívnél mintegy 30 ezer fő részvételével szolidaritási tömegtüntetés zajlott le, melyen rész vett a Guy Mollet-kormány több tagja, számos nemzetgyűlési képviselő és volt miniszterelnök. A rendezvény végén a tömegből kivált mintegy ötezer, zömében fiatalokból álló tüntető megostromolta a Francia Kommunista Párt és a L'Humanité székházát. A heves csatározások folyamán sokan megsebesültek és hárman életüket vesztették.

A magyar ügy kitűnő lehetőséget kínált belpolitikai előnyök megszerzésére is. A szocialisták erőteljes kampányt indítottak a magyar tragédia folytán kompromittálódott kommunista erők ellen, igyekeztek elhódítani jelentékeny szavazóbázisukat. Sőt, komoly erőfeszítéseket tettek aktivistáik átcsábítására is. (Az FKP taglétszámát és szavazóbázisát azonban a néhány válságos hónap alig érintette.)

Belpolitikai szempontokat sejthetünk a szocialista párt vezetése alatt álló kormány magyar menekülteket segítő nagyszabású szolidaritási intézkedései mögött is. A belügyminisztérium által országos szinten megszervezett gyűjtési akciókkal és megemlékezésekkel, valamint a sajtó (elsősorban a rádió) adta lehetőségekkel élve a kormány is hozzájárult a francia közvélemény mozgósításához. Legnagyobb szabású akciója a november 18-ára, "a magyar lakosság érdekében" meghirdetett "nemzeti nap" volt.