Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Kassai Viktor játékvezető a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Debreceni VSC – Vasas FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 28-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kassai Viktor szerint a FIFA üzenni akart

Az egykor a világ legjobbjai között számon tartott futballbíró szerint a játékosok is megszokták már a VAR-rendszert.

"Eddig több mint ötven meccset játszottak, természetes, hogy játékvezetői és VAR-hibák is előfordultak. Láthatjuk, hogy hiába dolgoznak négyen is a VAR-szobában, ha ők rosszul elemeznek egy nem egyértelmű szituációt, akkor a végső döntés hibás lesz. Vegyük tudomásul: voltak, vannak és lesznek is téves döntések a játékvezetésben. Az már szakmai kérdés, hogy vannak megmagyarázhatatlan hibák és olyanok, amelyeket emberi szemmel szinte lehetetlen észrevenni" – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kassai Viktor.

A 2008-as pekingi olimpia és a 2011-es Bajnokok Ligája döntőjén bíráskodó, jelenleg a Bolgár Labdarúgó-szövetség alkalmazásában álló szakember szerint ugyanakkor a VAR segíti a játékvezetőt, hiszen a hibák a rengeteg televíziós visszajátszás miatt amúgy is felnagyítódnak, de hozzátette: "A játéktéren a rend fenntartása és a szabályok betartatása továbbra sem egyszerű, mert huszonkét embert kordában tartani több tízezer néző előtt embert próbáló feladat."

Példaként említette, hogy jó néhány lesgól született volna ezen a világbajnokságon a VAR-rendszer használata nélkül, és úgy látja, a játékosok is kezdenek megbarátkozni azzal, hogy a VAR-ral más lett a labdarúgás.

Arról is beszélt, hogy a FIFA arra a megállapításra jutott, hogy mindent meg kell tenni a tiszta játékidő növelése érdekében, mert a legkomolyabb szintű mérkőzéseken is hatvan perc alatt van a tiszta játékidő.

"Többek között azért is érdemes nézni a nagy tornákat, mert ezeken leszűrhető, hogy merre tart a játékvezetés, mik a legújabb trendek. Jelenleg úgy néz ki, hogy a FIFA a tiszta játékidő növelését szeretné elérni" – mondta, és hozzátette, a FIFA viszont csak ajánlásokat, javaslatokat tehet, mert a mozgástere csak a saját maga által szervezett tornákra terjed ki. Természetesen ha módosulna a labdarúgás szabálykönyve, akkor a tagországokra nézve kötelező érvényű lenne a tiszta játékidő növelése.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×