Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Federata e Volejbollit e Kosovës/Hunvolley/Facebook

Hibátlanok a magyar lányok – az Eb-indulás is megvan

A magyar női röplabda-válogatott 3–0-ra legyőzte a házigazda koszovói csapatot az Európa-liga alapszakaszának vasárnapi, pristinai utolsó fordulójában, így százszázalékos mérleggel zárt.

A házigazda koszovóiak a mérkőzés előtt 1/4-es győzelmi mutatóval álltak, egyetlen sikerüket pénteken a montenegróiak ellen aratták.

A biztos elődöntős szereplés, illetve Eb-kijutás ellenére Chiappini ugyanazt a kezdőhatost küldte pályára, mint szombaton Montenegró 3–0-s legyőzésekor.

Az első játszma fordulatos küzdelmet hozott, az európai ranglistán mindössze 38. hazaiak ugyanis egyáltalán nem voltak megilletődöttek, többször is remek megoldásokat választottak támadásban és szervezetten védekeztek. A játékrész második felében aztán úgy tűnt, kijön a felek közti tudáskülönbség, de a hajrában a hazaiak ötpontos hátrányról mínusz egyre visszazárkóztak. Végül ha nehezen is, de az európai rangsorban 12. magyarok szerezték meg a vezetést, főleg a hét blokkból szerzett pontjuknak köszönhetően.

A második szettet sokkal jobb nyitóteljesítménnyel kezdte a magyar válogatott, a hazaiak ennek következtében sokkal nehezebben tudták szervezni a támadójátékukat. A kezdetben kialakított hatpontos előny a felvonás derekára azonban háromra olvadt, majd a hajrára fordulva már csak egy volt. A koszovóiak agresszívan és gyorsan röplabdáztak, amire a magyar csapatnak nem mindig volt válasza, de mivel a házigazdák játékába több hiba is becsúszott, így a magyarok Bozóki-Szedmák Réka vezérletével ezt a felvonást is megnyerték.

A harmadik etapra feladót és liberót cserélt Chiappini: előbbi poszton Kiss Nóra, utóbbin Szalai Anna kezdett, de Kiss helyére hamar visszajött Petrenkó Brigitta, mert a hazaiak 9-6-ra elhúztak. Bozóki-Szedmák helyére kisvártatva Pampuch Gréta állt be, s előbb Németh Anett, majd Kiss Lilla nyitósorozatával sikerült előbb mínusz egyre zárkózni, majd kiegyenlíteni. A hajrá előtt a fordítás is összejött a magyar csapatnak, amely ezt követően már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, és ha nem is könnyen, de ezúttal is győzött.

Alessandro Chiappini szövetségi kapitány tavaly ezüstérmes együttese – amely korábban a portugálok, az északmacedónok, az észtek, a horvátok és a montenegróiak ellen is nyert –

már a találkozó előtt biztosította helyét az elődöntőben, egyben kijutott a 2028-as Európa-bajnokságra is.

A magyarok végső helyezése, valamint az El elődöntőjének párosítása a vasárnapi (mai) záróforduló után lesz ismert. A fináléba jutásért rendezett párharc jövő szombaton vagy vasárnap, illetve július 1-jén lesz, míg a szintén oda-visszavágós döntőre július 8-án és 11-én vagy 12-én kerül majd sor.

Eredmény:

  • Koszovó–Magyarország 0–3 (–23, –22, –22)
  • a legeredményesebb játékosok: Avdyli 11, illetve Németh A. 17, Bozóki-Szedmák 10
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×