Infostart.hu
eur:
375.44
usd:
318.09
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Lionel Messi, a Paris Saint-Germain francia labdarúgóklub játékosa (b) átveszi az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát a párizsi Chatelet Színházban rendezett díjátadó ünnepségen 2021. november 29-én. A díjat a France Football francia szaklap hagyományos évenkénti választása alapján ítélik oda.
Nyitókép: MTI/AP/Christophe Ena

Ezért kaphatta meg Messi újra az Aranylabdát

Lionel Messi lett ismét Európa legjobb játékosa a France Football ankétján. Pályafutása során immár hetedszer. Tulajdonképpen címvédőként, hiszen 2019 elsősége óta most először osztotta ki a France Football a díjat. Az argentin szupersztárnak pályafutása talán leghektikusabb éve az idei.

Messi korábban 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2015-ben és 2019-ben kapta meg az Aranylabdát, kivétel nélkül a Barcelona futballistájaként. Ötször volt második (2008, 2013, 2014, 2016, 2017), egyszer pedig harmadik (2007) ugyancsak a katalán klub tagjaként. Húszéves kora óta mindössze egyszer, 2018-ban nem került az első három közé.

Az nyilvánvaló volt a mostani díjkiosztó előtt, hogy most is az első három között zár majd, sőt a spanyol sajtó lassan hetek óta különböző forrásokban hirdeti: ismét Messi kapja meg az Aranylabdát. Annak ellenére is, tehetjük hozzá, hogy bár szórja a gólpasszokat (a múlt héten, például, a PSG mindhárom bajnoki gólját ő készítette elő), egyelőre még nem játszik csúcsformában a klubváltás óta, korábbi gólképességét tekintetbe véve adós a gólokkal.

Bajlódott sérüléssel is, volt, hogy fájdalmakkal játszott, de tény: tizenegy eddigi bajnoki vagy nemzetközi kupamérkőzésén csupán négy gólt szerzett. Talán nem jelent túlzott bátorságot kijelenteni: eddigi párizsi formája alapján nem érdemelte volna meg az idei Aranylabdát.

Persze, ez a mondat felvethet egy újabb, alkalmasint soha meg nem válaszolt, a voksoló egyéni véleménye alapján megfelelhető kérdést: kit illet az Aranylabda? Az esztendő a trófeák alapján legsikeresebb játékosát? Az esztendő generálisan a legjobb formában futballozó játékosa? Avagy a legjobb képességű futballista?

Úgy tűnik, a voksolók az ítészek a harmadik szempontot mindenképpen fontosnak tartották, s az elsőből kiemeltek egy odaérthető faktort: az argentin válogatott sikerét az esztendő egyik legfontosabb, válogatottaknak kiírt tornáján, a Copa Américán. (A másik, hasonlóan fontos torna az Európa-bajnokság volt.)

Lionel Messi vitathatatlan a Barcelona legjobb futballistája volt a tavaszi szezonban, már akkor az volt az ember érzése, hogy ha ő nincsen, az a keret nélküle nem tartozik Európa hét-nyolc legerősebb klubja közé. Vele sem tudott elődöntőbe kerülni a BL-ben.

Természetesen tudjuk, hogy az Aranylabdát nem kizárólag az dönti el, ki hány gólt szerez, arra ott az Aranycipő, egyebek mellett. Mindazonáltal elég suta, hogy Lewandowski megkapta az év legjobb csatárának járó díjat, de Messi lett az év játékosa. Ő nem csatár? A lengyel egyébként 53 gólt szerzett a Bayern játékosaként eddig 2021-ben, ez rekord a topligákban. Ő hatvanhét percenként, Messi 109 percenként szerzett gólt idén a klubfutballban.

Eljuthattunk a végső következtetéshez: Lionel Messi annak köszönhete az Aranylabdát, hogy éppen olyan domináns szerepet játszott a Copa América megnyerésében, mint Diego Armando Maradona az argentinok 1986-os világbajnoki címében. Az Albiceleste a felnőtt, tehát nem korosztályos tornákon 1993 óta az első trófeáját nyerte meg. Messi ehhez gólkirályként, asszisztkirályként és a torna legjobb játékosaként járult hozzá.

S ezért lett aranylabdás – de azért azt se felejtsük el, hogy ő a Paris Saint-Germain történetének első aranylabdása, mindössze a második, aki valaha francia klub tagjaként megkapta a díjat. (Éppen harminc éve Jean-Pierre Papin nyert, az Olympique Marseille játékosaként.)

A 2021-es végeredmény (első tíz helyezett)

1. Lionel Messi 613 pont

2. Robert Lewandowski 580 pont

3. Jorginho 460 pont

4. Karim Benzema 239 pont

5. N'Golo Kanté 186 pont

6. Cristiano Ronaldo 178 pont

7. Mohamed Szalah 121 pont

8. Kevin de Bruyne 73 pont

9. Kylian Mbappé 58 pont

10. Gianluigi Donnarumma 36 pont

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, , Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×