INFORÁDIÓ 
2020. december 2. szerda
Melinda, Vivien

loic nego

labdarúgás

magyar labdarúgó-válogatott

pótselejtező

pótselejtező

Belgrád, 2017. augusztus 18.Loic Nego, a Videoton játékosa a Partizan Beograd elleni mérkőzésen a labdarúgó Európa Liga selejtezői hatodik fordulójában, Belgrádban 2017. augusztus 17-én. (MTI/EPA/Koca Sulejmanovic)

Nego: Szoboszlai nélkül is jó és erős a magyar válogatott

Infostart / MTI

A magyar labdarúgó-válogatott keretébe először meghívott Loic Nego szerint csak a taktikát követve lesznek képesek nyerni csütörtökön Bulgáriában az Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A magyar labdarúgó-válogatott keretébe először meghívott Loic Nego szerint csak a taktikát követve lesznek képesek nyerni csütörtökön Bulgáriában az Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A MOL Fehérvár FC francia származású játékosa a nemzeti csapat hétfői edzése előtt azt mondta, boldog volt, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a válogatottba, és nagy megtiszteltetés lesz számára, ha pályára is léphet.

"Nyilván nagy motivációt jelet, hogy kijutás esetén akár a világbajnok franciák ellen is pályára léphetnék, ugyanakkor egyelőre csak a csütörtöki mérkőzésre figyelek,

én is és a csapat is" - fogalmazott a szélső védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó.

Elmondta, a taktika betartása mellett eltökélt játékra lesz szükség az idegenbeli összecsapáson.

A Szoboszlai Dominik kényszerű távolmaradására vonatkozó kérdésre úgy felelt: bár a középpályást remek játékosnak tartja, nélküle is jó és erős válogatott a magyar.

"Apró részleteken fog múlni a siker, nyilván szeretnék játszani, de egyelőre nem tudom, lehetőséget kapok-e a szövetségi kapitánytól" - jelentette ki Nego, aki elmondása szerint a három- és a négyvédős rendszerben is jól érzi magát.

A játékos előtt a múlt héten nyílt meg a lehetőség arra, hogy a magyar válogatottban szerepeljen, miután a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség enyhítette a honosításra vonatkozó szabályait.

Nego 2019. február 14-e óta magyar állampolgár, de eddig azért nem léphetett pályára a magyar nemzeti együttesben, mert korábban szerepelt tétmérkőzésen a francia U19-es és U20-as válogatottban is, ez pedig kizáró ok volt az országváltáshoz. A 29 éves szélső védő, aki tíz éve játszott legutóbb a francia utánpótlás-válogatottban, 2013-ban érkezett Magyarországra, amikor az Újpesthez szerződött, majd egy rövid angliai kitérőt követően tért vissza a lila-fehérekhez, 2015 nyara óta pedig jelenlegi csapatát, a Fehérvárt erősíti. Nego korábban már többször kinyilvánította, hogy ha a szabályok lehetővé tennék, szívesen szerepelne a magyar válogatottban.

Újabb kimaradó

Az MLSZ hétfőn bejelentette, hogy a zalaegerszegi Babati Benjamin nem utazik az októberi mérkőzésekre, mivel a hétvégi bajnokin megsérült, és a vizsgálatok alapján nem lesz bevethető a jövő heti találkozón sem.

A magyar szövetség korábban azt is közölte, Sallai Rolandnak a szófiai összecsapást követően kell csatlakoznia a Freiburghoz, a kapus Gulácsi Péternek pedig a vasárnapi, Szerbia otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzés után kell visszautaznia Németországba. Ez azt jelenti, hogy az Oroszország elleni, jövő szerdai NL-találkozót mindketten kihagyják.

A két futballistának azért kell korábban távoznia a nemzeti csapattól, hogy a karanténszabályt betartva pályára tudjanak lépni klubcsapatuk következő bajnokiján.

A vírushelyzet miatt Marco Rossi együttese elveszítette egyik legjobbját is, mivel a Red Bull Salzburg úgy döntött - a vonatkozó FIFA-szabályt kihasználva -, nem engedi el Szoboszlai Dominikot a válogatottba, mert a klub három labdarúgója is megfertőződött.

A csütörtöki szófiai, és a vasárnapi belgrádi találkozó után a magyarok jövő szerdán játszanak Moszkvában a Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában.

Nyitókép: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018