Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
320.41
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
2019. november 30-án Bukarestben készített kép Ronald Koemanról, a holland válogatott szövetségi kapitányáról. A Barcelona labdarúgócsapata 2020. augusztus 19-én bejelentette, hogy az 57 éves Koeman lett a katalán csapat új edzője, szerződése két évre szól.
Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

Látványos rajtot vett Koeman Barcelonája

A Barcelona 44 nappal a Bayern München elleni, lisszaboni 2-8 után játszott ismét tétmérkőzést. Másképpen: az első tétmeccsét játszotta az új edző, Ronald Koeman irányításával. Az eredmény kitűnő: a katalánok egyetlen félidő alatt négy gólig jutva intézték el az Unai Emery által dirigált Villarrealt.

A 4-0-s siker után a sajtó elsősorban a két gólt szerző, s egy büntetőt kiharcoló Ansu Fatit ünnepli, a Marca is megjegyzi, utalva a Quique Setién-korszakra: ez egy másik Barça. A barcelonai Sport nagyon optimista a csapat jövőjét illetően, úgy véli, legalább öt biztató faktor is felfedezhető volt a 4-0 kapcsán.

Kiemeli: Ansu Fati megállíthatatlan. „Fiatalsága, frissessége és hihetetlen gólérzékenysége miatt nem nehéz megjósolni, hogy a jövő Barçájának kulcsembere lesz. Néhány nappal a 18. életéve betöltése előtt (hivatalosan október 31-én lesz nagykorú), Messi mellett a legszilárdabb érv a csapat sikereivel kapcsolatban.”

Ugyanaz a négy védő (Sergi Roberto, Piqué, Lenglet és Jordi Alba) játszott, mint a Bayern ellen, ám ezúttal mindannyian jó színvonalon teljesítettek. A belső védőknek nem volt túl sok problémájuk. Ezúttal a szélső védők is jól működtek, főleg Jordi Alba a bal oldalon.

A Sport kiemelte, hogy két irányítóval (el doble pivote) állította ki Koeman a csapatot, De Jong és Busquets is kezdőként szerepelt, utóbbi helyére a második félidőben Pjanić állt. A rendszer bevált, noha a holland edző a korábbi nyilatkozataiban nem ezt a felállítást tervezte.

Ezúttal nem tűnt annyira „Messifüggőnek” a Barcelona. Ronald Koeman egyik nagy feladata lesz az idényben, hogy – miközben Lionel Messi nyilván játszani fog, amikor csak tud – felkészítse a csapatát arra az időre, amikor már az argentin szupersztár nem a klub mezét viseli. Ahogyan a Sport írta: „A Barçánál az elmúlt években szokás volt a Messire támaszkodni. A Koeman-korszak első tétmérkőzése rámutatott arra, hogy

a Barça alternatívákat kereshet és kell keresnie az argentin pótlására.

Anélkül, hogy elfelejtette volna, hogy a csapat támadójátéka továbbra is elsősorban Messitől függ, a mostani felállásban Coutinho és Ansu Fati is jól mozgott, tudta, hogyan kell tehermentesíteni Messit.

„Leo továbbra is alapvető szereplője lesz a Barçának (Koeman maga is kiemelte ezt), de a csapat megtanul további erőforrásokra támaszkodni támadásban” – fogalmazott a Sport.

Szélesebb pad – így jellemezte a lap azt, hogy több lehetőség is Koeman előtt áll az összeállítást tekintve.

A megfelelő cserejátékosok hiánya a Barça egyik nagy problémája volt az elmúlt két szezonban: az erős kezdő tizenegy mellett kevés megfelelő minőségű tartalék állt rendelkezésre. Most a támadó posztokon nyolc játékos (Griezmann, Coutinho, Ansu, Dembélé, Pedri, Trincao, Riqui és Braithwaite) áll Messi mellett bevetésre készen, és öt középpályás versenyez a két helyért: elsősorban Busquets és De Jong, de Pjanić és Aleñá, sőt Sergi Roberto is.

A 4-3-3-as felállás axiómának tűnt a Camp Nouban, Cruyff edzői korszaka óta olyan mélyen gyökerezik. Guardiolával még tovább tökéletesedett, ám az utóbbi időben többször is heves kritika érte. Koeman határozottan a 4-2-3-1 mellett döntött, s egyelőre nagyon bevált. Nem csökkentette a csapat támadóerejét, sőt, időnként a csapat négy csatárral (Coutinho, Griezmann, Ansu Fati és Messi) támadott. A jelek szerint Ronald Koemannak tökéletesen igaza volt, hogy visszarendeltette a Bayernnek kölcsönadott Philippe Coutinhót.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×