eur:
393.76
usd:
369.65
bux:
65791.3
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Vajda László: ha nem lesz jövőre olimpia, végleg törölni fogják

A japánok hetven százaléka ellenzi, hogy jövőre megtartsák az idén nyárról elhalasztott tokiói olimpiát és paralimpiát, a 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottságának magyar tagja és főtanácsadója szerint ha 2021-ben nem lesz nyári olimpia, akkor már készülhet Párizs.

A Kyodo japán hírügynökség országos közvélemény-kutatása szerint a válaszadóknak csupán 23,9 százaléka helyeselné, ha a fővárosban jövő nyáron sor kerülne az ötkarikás játékokra. A megkérdezettek 36,4 százaléka azt mondta, hogy ismét el kell halasztani az olimpiát, 33,7 százalék szerint pedig törölni kell.

Az újabb halasztást vagy a törlést támogatók 75,3 százaléka úgy gondolja, hogy a koronavírus-járvány a közeljövőben még nem lesz megfékezhető. További 12,7 százalék szerint a japán kormánynak elsősorban azzal kellene foglalkoznia, hogy megakadályozza a vírus terjedését a szigetországban, 5,9 százalék pedig a játékok növekvő költsége miatt érvelt a rendezés ellen.

A szervezőbizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) március végén halasztotta el a július 24. és augusztus 9. közötti időszakra tervezett ötkarikás játékokat, amelyet a jelenlegi tervek szerint 2021. július 23-tól augusztus 8-ig rendeznek meg. A japán szervezők ragaszkodnak a jövő nyári dátumhoz, ám az eredetileg tervezetthez képest jelentősen csökkentett költségvetéssel akarják lebonyolítani az eseményt.

Vajda László, a 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottságának magyar tagja az InfoRádióban arról beszélt, hogy folyamatosan olimpia ellenes eredmények jönnek ki a japán felmérésekben, ami azért is meglepő, mert Tokió nagyon büszke volt arra, hogy 1964 után rendezhet ismét nyári olimpiát.

A magyar főtanácsadó szerint a koronavírus letörte a gazdaságot és hangulatot is, az emberek úgy érzik, hogy a gazdaság talpra állítására, a járvány egyéb következményeinek a felszámolására kellene inkább összpontosítani.

Ami az újabb halasztás lehetőségét illeti, Vajda László szerint ha jövőre nem tudják megrendezni a nyári olimpiát, akkor biztosan törölni fogják, ezt Thomas Bach, a NOB elnöke többször is megerősítette, és a japán szervezőbizottság is elfogadta ezt.

"Elképzelhetetlen, hogy 2021 után olimpia legyen"

– mondta a pekingi szervező, és arról is beszélt, hogy rendkívül bonyolult stratégiákat dolgoznak ki most arra az esetre, ha törlik az olimpiát, akkor azt hogyan kezelje a NOB. Az arzenálban van egy-két nagyon jól használható fegyver, a sportolók, a nézők egészsége fontos érv lehet.

"Nem rendülne meg az olimpiai mozgalom, hanem fura módon felgyorsulva menne tovább az élet, és a figyelem nagyon hamar Pekingre és Párizsra irányulna" – mondta a 2022-es téli játékok előkészítésén dolgozó magyar szakember. Ugyanakkor a kínai fővárosban is egyelőre nagy a bizonytalanság: a téli olimpia szervezői kifelé azt mondják, hogy van még idő, és legyünk optimisták, lesz oltóanyag és ellenszer, ugyanakkor figyelik napi szinten, hogy mi történik Tokióban, és mi történik a NOB-ban.

Vajda László úgy véli, a pekingi téli játékokra Tokió mindenképpen nagy hatással lenne. "Ha törölnék, akkor automatikusan halaszthatják Pekinget is, hiszen

alig öt hónappal később, nem sokkal távolabb miért lehetne biztonságban olimpiát rendezni.

Ha viszont a tokiói olimpia lemenne rendben, az lenne a legjobb, mert a bizalom a nagy rendezvények iránt helyreállna, és szép téli olimpiát tudnánk rendezni telt házakkal" – adott hangot reményeinek Vajda László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 15:50
×
×
×
×