Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján kiemelte: Szűcs Lajos az elmúlt években gyengélkedett, a MOB és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának eseményeire azonban, amíg egészsége engedte, rendszeresen eljárt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján emlékeztetett: Szűcs Lajos a futball világától sosem szakadt el, alapítása óta a Válogatottak Klubja oszlopos és aktív tagja volt, minden eseményen részt vett.

A Ferencvárosi TC, a MOB és az MLSZ - az FTC-hez hasonlóan - Szűcs Lajost a saját halottjának tekinti.

Olimpiai arany, VVK-döntő, két klubbal is az Év játékosa

Szűcs Lajos a mai Szerbia területén született 1943. december 10-én, a család a háború után Újpestre került, az édesapa egy ottani általános iskolában dolgozott pedellusként.

A fiú újpesti játékosként eljutott az ifjúsági válogatottba, a lilák tartalékegyüttesébe. Az egybe már nem, a Megyeri úton lemondtak róla. Buzánszky Jenő Dorogra csábította, a bányászklub színeiben mutatkozott be 1963. július 9-én, a Vasas ellen az élvonalban.

1966 elején a Ferencvároshoz igazolt.

Az első tétmérkőzésén a kor legjobb csapata, a BEK- és Világkupa-győztes olasz Internazionale elleni játszott.

Négy évet töltött el a Fradiban, a bajnokságban az 1966-os ezüstérem után 1967-ben és 1968-ban is bajnoki címet ünnepelhetett a Lakat Károly által dirigált csapattal.

Huszonötödik évében járva érkezett pályafutása csúcsára:

a mexikói olimpián aranyérmet szerző ötkarikás válogatott legjobb játékosaként tündökölt,

a Fradival eljutott a VVK döntőjébe, a Népsport osztályzatai alapján a bajnoki esztendő legprímább játékosának bizonyult, a Labdarúgás ankétján is a legjobbnak bizonyult, s mindezek tetejébe novemberben Rio de Janeiróban játszhatott a brazilok ellen a világválogatottban.

1969 végén személyes okokból úgy döntött, hogy a Bp. Honvédba kéri az átigazolását. A klub nem adta ki, ezért újabb egyéves kihagyásra kényszerült. A kihagyás után gyorsan visszanyerte a régi formáját, sőt az esztendő végén az MLSZ ismét megválasztotta az Év játékosának.

Ő volt az első, aki két különböző klub játékosaként is kiérdemelte ezt az elismerést,

azóta is csak Illés Béla lett két különböző magyar klubból is e cím birtokosa.

Érdekes, hogy a Budapesti Honvédban több bajnoki meccset játszott, mint a Fradiban (180 kontra 102). Az 1975–1976-os szezonban a Népsport osztályzatai alapján az év legjobb játékosának bizonyult. Pályafutása utolsó szakaszában a Bp. Vasas Izzó (1977–1980) és a Hévíz (1982) mezét viselte.

Az A-válogatottban 37 mérkőzésen két gólt szerzett.

A visszavonulása után – sőt, már a hévízi kaland előtt – visszatért a Ferencvároshoz, 1995-ig a klub utánpótlás- és tartalékcsapataival foglalkozott, alkalmanként az első csapat pályaedzőjeként is dolgozott. A válogatott tagjaként 1972-ben Európa-bajnoki negyedik, az olimpiai válogatottal 1968-ban, Mexikóvárosban arany-, 1972-ben, Münchenben ezüstérmes lett.