eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Magyarországra menekült a Kleinheislert kiállító bíró

Igor Pajacnak több súlyos tévedése volt a HNK Rijeka–NK Osijek horvát kupaelődöntőn, és a népharag elüldözte hazájából.

Az idény végéig eltiltották Igor Pajacot, a hétvégi HNK Rijeka–NK Osijek kupaelődöntő bíróját. A játékvezető többek között a magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is tévesen állította ki az összecsapáson, mert a magyar középpályás második sárga lapját jogtalannak találta a fegyelmi bizottság A találkozón ekkor még az eszéki együttes vezetett két góllal, ám ezt követően – egy szintén vitatott tizenegyesnek is köszönhetően – a Rijeka fordítani tudott, s így a kupadöntőbe jutott.

A horvát Sportske novosti érte utol a játékvezetőt, akiről kiderült, a gyűlölethullám elől Magyarországra utazott. Itt próbálja túltenni magát a történteken.

„Egész eddigi életemben nem éreztem rosszabbul magam. Senkinek se kívánom, hogy hasonló történjen vele – mondta a játékvezető, akinek összesen három súlyos hibát rótt fel a horvát szövetség fegyelmi bizottsága. – Ez katasztrófa. S nemcsak nekem, hanem a családomnak is. Megnyitom az internetet, és minden rólam szól. A legrosszabb pedig, hogy bűnözőként mutatnak be. Soha életemben, még gyerekként sem loptam el egy csomag rágót sem. Szörnyű, igazi káosz vesz körül, bármerre is fordulok.”

A 13 sárga és két piros lappal tarkított mérkőzés végjátéka is feszült volt, a stadion előtti parkolóban tettlegességre került sor: Ivan Smokrovic, a mérkőzés ellenőre jegyzőkönyvben rögzítette, hogy információi szerint Eros Grezda, az eszékiek albán játékosa ököllel fejbe vágta a hazaiak tizenegyesét értékesítő Antonio Colakot – írja a Nemzeti Sport.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×