Infostart.hu
eur:
390.63
usd:
337.15
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Schmitt Pál szívesen vállalna még négy évet a MOB élén

Schmitt Pál szívesen vállalna még egy négyéves ciklust a Magyar Olimpiai Bizottság élén. A szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: kevesebb támadás éri, mióta nem a Fidesz alelnöke. A MOB korábbi elvárásainál lényegesebb kevesebb magyar sportoló szerzett eddig kvótát a pekingi olimpiára, de Schmitt Pál szerint így is tartható a hat arany-, ezüst- és bronzérem megszerzése a játékokon.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy mandátumának lejártával ismét megpályázza a vezetői posztot. Schmitt Pál az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: több olyan jövőbeni esemény is van - a többi között a 2010-es ifjúsági olimpia -, amelyen a MOB elnökeként közreműködne, így szívesen vállalna még egy négyéves ciklust.

Schmitt Pál hangsúlyozta: kevesebb támadás éri, mióta nem a Fidesz alelnöke. Mint mondta, politikailag továbbra is elkötelezett, de ezt - ahogyan eddig is - elválasztja az olimpiai bizottsági munkájától.

A MOB korábbi elvárásainál lényegesebb kevesebb magyar sportoló szerzett eddig kvótát a pekingi olimpiára. A szervezet elnöke most már legfeljebb 170 fős csapattal számol. Emlékeztetett, hogy az athéni játékokon 219 magyar sportoló vett részt.

Az éremesélyeket rontja, hogy több kiemelkedő képességű versenyző, így a párbajtőrvívó Nagy Tímea, a tornász Berki Krisztián és a cselgáncsozó Braun Ákos is lemaradt az augusztusi játékokról. Schmitt Pál szerint ugyanakkor így is tartható a hat arany, hat ezüst és hat bronz megszerzése a pekingi játékokon.

A MOB elnöke kiemelte: az egész világ készül, mindenki komolyan veszi az olimpiát, vagyis nagy a rivalizáció. Schmitt Pál hangsúlyozta azt is, hogy óriási költségekkel járt a kvalifikáció.

A sportvezető problémának nevezte, hogy vékony rétegből lehet válogatni a versenyzőket, valamint hangsúlyozta azt is, hogy a magyar sport erőn felül teljesít a rá szánt finanszírozáshoz képest. Schmitt Pál kifejtette: a kormány a költségvetés 0,2 százalékát szánja a sportra, miközben a bevételek 4 százaléka a sportból származik.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Előkerült Putyin, Moszkva hatalmas inváziót készít elő – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előkerült Putyin, Moszkva hatalmas inváziót készít elő – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Több beszámoló szerint már hosszú ideje nem látták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlben, ennek pedig alapos magyarázata lehet – írja az RBK. Putyin aztán csütörtök délután előkerült: díjakat adott át az orosz paralimpiai csapat tagjainak a Kremlben. Oroszország idén újabb 409 ezer katona toborzását tervezi, miközben a fronton is fokozódik az ellenséges aktivitás – jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×