Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Kolozsvár, 2020. július 7. A gótikus Szent Mihály-templom és a Mátyás király-emlékmű, Fadrusz János alkotása (k) Kolozsvár főterén. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Történelmi fényében pompázik már Kolozsvár jelképe

A kívül-belül megújított Szent Mihály-templomot Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áldotta meg, vörösmárványból épített új oltárát Miguel Maury Buendia pápai nuncius szentelte fel.

Kolozsváron ünnepi szertartás keretében áldották meg szombat délelőtt az EU, a magyar és a román állam támogatásával felújított Szent Mihály-plébániatemplomot, mely Mátyás király mellette álló szoborcsoportjával együtt a város jelképének számít.

A kívül-belül megújított templomot Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áldotta meg, vörösmárványból épített új oltárát Miguel Maury Buendia pápai nuncius szentelte fel.

Kovács Gergely érsek prédikációjában a jeruzsálemi templom újraszenteléséről szóló ószövetségi igét idézve kijelentette: a zsidó ünnepnek a keresztények számára is van tanítása. "Ahol egyesek csak romokat látnak és a múltat siratják, ott is mindig van lehetőség az újrakezdésre. Bármi is történjék, Isten segítségével mindig van lehetőség az újrakezdésre" - mondta az érsek.

Megemlítette: a Szent Mihály templom kiemelt jelentőséggel bír mind Erdély mind a főegyházmegye számára. Erdély második legnagyobb templomában közel ötven országgyűlést tartottak, itt választottak meg három erdélyi fejedelmet, 1939 februárjában itt szentelték püspökké Márton Áront, aki öt évvel később itt monda el a zsidóüldözést elítélő híres beszédét.

Arra biztatta híveit, hogy ragaszkodjanak a templomhoz, mert az drága kincs és szent hely. Ne csak az elődök hitét ünnepeljék benne, hanem saját hitüket is. "Hitünk legyen erős, szilárd, mert csak arra tudunk jövőt építeni. Maradjon a templom az összetartozás helye. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindannyian a szentlélek templomai vagyunk" - fogalmazott az érsek.

A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot 2018 márciusában zárták be a felújítási munkálatok miatt, és 2021 karácsonyán nyitották meg ismét az egyházi szertartások számára.

A külső-belső felújítás közel hétmillió euróba került, amiből négymillió eurót az Európai Unió, közel kétmilliót pedig a magyar állam biztosított.

A gótikus templom építése a XIV. század második felében kezdődött, és a XV. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×