„Nagyon küzdünk" – mondta Oberfrank Pál, rögtön hozzátéve, hogy az viszont nagyon örömteli, hogy a havi műsoraikat ismét meg tudják hirdetni és újfent játszhatnak, pótolva a bérletes előadásokat, amelyek mellett bérletszünetes darabokra is sor kerül.

A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója emlékeztetett, a vidéki színházak általában bérletrendszerben dolgoznak, vagyis minden évben egy újabb sorozatot kell a különféle műfajokban bemutatniuk a már évtizedek óta a hűséges nézőknek.

„Ezért a közönségért most dolgozni kell

– jegyezte meg a teátrum vezetője –, hiszen van még egy ösztönös érzet, hogy merjenek-e előadásra menni, bérletet vásárolni.” Ebből következően pedig nincs is mindig telt ház, van is egy kis félelem, hogy mikor fog visszaállni az a rend, mely a járvány előtt volt, tekintve, hogy a Veszprémi Petőfi Színháznak több mint 22 ezer bérletese volt három évvel ezelőtt.

Oberfrank Pál szerint általános jelenség, hogy csökken a bérletesek, de összességében is a nézők száma a színházakban. Bár akadnak csábítóbb előadások, amelyek könnyebben megtelnek, olyanok is vannak, például a prózai darabok, amelyekre küzdelmesebb jegyeket értékesíteni, vagy felhívni rájuk a figyelmet. A színházigazgató megjegyezte, nyilván más a helyzet Budapesten, illetve a megyeszékhelyeken, de alapvetően mindannyian küzdenek a nézőkért.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének vezetője szerint a legtöbb társulat lehetőségéhez mérten a pandémia alatt is igyekezet megtartani a ritmust, nem változtatva a szokásos repertoáron. Ennek az egyik oka az, magyarázta Oberfrank Pál, hogy a társulatok úgy érezzék, a járvány idején is rendben folyik a munka, és biztonságban dolgozhatnak. Így aztán sok darabot a „polcra” gyártottak, de amint lehetőség adódott a nyitásra, próbálták rögtön ezeket „leporolni” és játszani. Mindenki vigyázott arra, hogy amennyire lehet, az életritmusa megmaradjon.

Szerinte ugyanakkor a színházaknak, miután „szellemi és szívbéli központok” is, a pandémia alatt felerősödött egy másik fontos szerepe is, különösen vidéken, nevezetes

a társadalmi szerepvállalásuk.

Sokan elmentek szociális munkát végezni, vagy épp a mentőszolgálatnak segíteni. Illetőleg voltak színházak, élükön a Veszprémi Petőfi Színház is, amelyek maszkokat, védőruhákat varrtak, hasznosítva a rendelkezésre álló kapacitásaikat – emlékeztetett Oberfrank Pál. „De abban a pillanatban, amikor helyreállt a rend, rögtön álltunk vissza a rendes művészeti munkára.”

A színházigazgató azt is közölte, hogy a színházi világban is tapasztalható némi munkaerőhiány, igaz, nem a művészeti állományban, ugyanis – mint fogalmazott – rengeteg művész keresi a helyét a pályán, hanem inkább a háttérszakmában van némi fluktuáció.

Oberfrank Pál arra is kitért, hogy a vidéki színházak óriási segítséget kaptak Fekete Péter államtitkártól, a Kultúráért Felelős Államtitkárságtól, illetve a kormánytól, aminek köszönhetően végig biztosítva volt a költségvetésük a járvány alatt. Megjegyezte, voltak színházak, ahol átalakulások történtek, a közalkalmazottak alkalmazottak lettek, esetükben 6, majd mostanában 20 százalékos bérfejlesztés is történt. Közben a tao-rendszer átalakult egy többlettámogatási rendszerré, ami azt jelentette, hogy a kultúráért felelős államtitkár különböző tematikákban írt ki pályázatokat, a működési és művészeti támogatáson ez a keret is segítette a színházakat. Sokat segít az úgynevezett Lázár Ervin Program, ami azt szavatolja, hogy minél több általános iskolás látogasson színházakat – tette hozzá. Oberfrank Pál szerint ugyancsak biztonságot jelent számukra a 2024-ig szóló közös működtetés, ahol az önkormányzat, ha kéri, együtt működtetheti a színházat az állammal.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete szeretne létrehozni egy díjat a vidéki színjátszás nagy alakjai elismeréseként. Oberfrank Pál ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, bár lehet, hogy nem látszik, óriási munka folyik a vidék Magyarországán, ami minden területre igaz, a színházakra is. Kiemelte: óriási életpályák vannak, nemcsak a művészeti területen, hanem a háttérszakmákban is. Nagyon komoly színpadmesterek, világosítók, fodrászok vagy szabók dolgoznak, miközben senki sem tud róluk. Az egyesület az elismeréssel tehát tudatosítani szeretné a magyar közönség számára, hogy milyen komoly feladatellátás zajlik vidéken – tette hozzá a színházigazgató. Terveik szerint a speciálisan a vidéki színjátszásra vonatkozó elismerés a Jászai Mari-díjjal, az Magyarország Érdemes Művésze díjjal lenne egyenértékű, de egyelőre még nincs nevesítve.