Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Káel Csaba filmrendező, filmügyi biztos beszédet mond a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó gáláján 2019. szeptember 21-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

120 éves a magyar film, itt az alkalom elmerülni a kincseiben

Vetítésekkel, kiállítással és több más programmal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz (1901) születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet.

Idén különleges évfordulója van a filmművészetnek, hiszen 125 évvel ezelőtt tartották a Lumière fivérek a világ első nyilvános mozivetítését, 120 évvel ezelőtt pedig kezdetét vette a magyar filmtörténet is, miután bemutatásra került a Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula által megalkotott A táncz című első magyar alkotás. Ennek a jeles eseménynek állít emléket a magyar film napja, amit 2018 óta április 30-án ünneplünk – mondta az InfoRádiónak Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Sajnálatos mód, a 120 éve során készült magyar filmeknek több mint a harmada, köztük a már említett első filmalkotás, A táncz elveszettnek vagy kallódónak számít, és ahogyan a kormánybiztos fogalmazott,

az utolsó órában járnak, hogy még megtalálják, megmentsék azokat a kallódó alkotásokat, amelyek a nemzet mozgóképes értékeit bemutatják, megmentve elérhetővé téve az utókor számára,

hiszen a fellelhetők többsége régi hordozókon lehet. A gyűjtemény digitalizációjában nagyon nagy szerepet vállal a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma – élükön Ráduly György igazgatóval –, amely a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében (FIAF) is – partnerként – kutatja ezen értékeinket.

Káel Csaba megjegyezte, az idei jeles évet megelőzte a Filmio, a Nemzeti Filmintézet online streaming szolgáltatása, amely elkezdte – egyelőre 170 filmmel – az alkotások közkinccsé tételét. Létrejött továbbá egy nemzetközi mozgóképes hungarikakutatási program, ami ezt az egészet körbeöleli.

Az első magyar film tiszteletére megrendezésre kerülő ünnepi programokat a szervezők reményei szerint már személyes jelenléttel lehet majd megtartani. Erre a magyar film napján, április 30-án még kevés esély látszik, azonban júliusban már több: a Ludwig Múzeum – a Nemzeti Filmintézet együttműködésével –

nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik a magyar film 120 éves történetéről Nagylátószög címmel,

bemutatva a film születésének izgalmas időszakát, a gyártást és a mozitörténet korszakait – fotókkal, bejátszásokkal és egyedülálló tárgyi emlékekkel. A tárlat októberig lesz megtekinthető, amit gazdag kísérőprogramok is kiegészítenek – fűzte hozzá a kormánybiztos, egyben reményének is hangot adva, hogy az őszi Budapesti Klasszikus Film Maraton is már teljes közönséggel lesz majd prezentálható.

A jubileumi év alkalmából a Nemzeti Filmintézet egy 12 részes ismeretterjesztő filmsorozat is készít A magyar film kalandos története címmel. De az év során a Filmarchívum könyvtárának 120 különlegességét is megismerheti majd emellett a közönség; a közösségi médiában fogják ezeket bemutatni fogalmazott Káel Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×