Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
322.94
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Hamar Zsolt karmester vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nyitóeseményén a Művészetek Palotája (Müpa) Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2018. április 4-én. A nyitányon Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriuma hangzik el. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivált március 30. és április 22. között rendezik meg. Magyarország legnagyobb kulturális eseménysorozatán mintegy 40 helyszínen több mint száz program várja a közönséget.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Nemzeti Filharmonikusok: 150 ingyenes koncert 150 településen

Országszerte ingyenes kamarakoncertet adnak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei december 13-ig.

Kobajasi Kenicsiró japán karmester idén ünnepelte 80. születésnapját, és ebből az alkalomból az ügynöksége turnét szervezett. Ezen a Nemzeti Filharmonikusok kísérték volna a mestert, de a járvány miatt ez meghiúsul – mondta Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, és hozzátette, hogy ne maradjanak zene nélkül, létrehozták A zene ajándék! projektet, amelyben Magyarország legtávolibb csücskeibe is elmennek, hogy népszerűsítsék a komolyzenei kultúrát.

"Az volt a célunk, hogy a lehető legszélesebb skálát mutassuk be a közönségnek. A barokktól a klasszikusokon és a romantikán át egészen a filmzenékig mindenminden műsoron lesz. A legkisebb formáció a duó lesz, de lesz olyan koncert is, amikor tízen is a szinpadon állnak majd" – tájékoztatott a főzeneigazgató

A 150 ingyenes koncertre nagyon nyitottak voltak a házigazdák. "Nagyon megható, ahogy a megkeresett települések reagálnak, nagy szeretettel és kiéhezve fogadnak minket, és ez minket is meglepett. Csak jönnek és jönnek az igények, már túl is léptük a 150 koncertet, most töbet nem is tudunk befogadni" – mondta Herboly Domonkos.

A koncerthelyszínek közül a legészakibb település Pálháza lesz, délen Hercegszántó, keleten Sátoraljaújhely, nyugaton pedig Őriszentpéter a legtávolabbi pont. A megyeszékhelyeket sem hagyják ki, nagyvárosokban is megfordulnak, de ezúttal mindenhol csak egyszer. A zárókoncertet december 13-án Berkenyén tartják. A 45-60 perces, szünet nélküli koncerteknek közösségi terek, kultúrházak, templomok adnak otthont.

A Nemzeti Filharmónikus Zenekar legközelebb nagy formátumban november elsején a Müpában ad koncertet mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó repertoárral, majd november 6-án ugyanott a napra pontosan négy évvel korábban elhunyt Kocsis Zoltánra fognak emlékezni, aki meghatározó alakja, zeneigazgatója volt a zenekarnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×