Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Az idén 15 éves Müpa épülete Budapesten 2020. március 10-én. A 28 hónap alatt felépített komplexum, amelynek fejlesztője a Trigránit Zrt., a generálkivitelezője az Arcadom Építőipari Zrt. és tervezője a Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda, három fő egysége a Duna felőli oldalon, önálló intézményként a Ludwig Múzeum, középen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem valamint a keleti szárnyban a Fesztivál Színház, de az épületben találhatók a Nemzeti Filharmonikusok próbatermei is. Az épület elnyerte az építészeti, illetve ingatlanfejlesztési Oscar-díjként számon tartott „FIABCI Prix d’Excellence 2006” kitüntetést az úgynevezett „specialized” kategóriában, majd 2007-ben a FIABCI közönségdíját is.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Izgalmas programokkal vág neki az ősznek a Müpa

Öt hónap szünet után a 15 éves New Orleans Swingfesztivállal nyit újra a Müpa a pénteki napon. Azon túl, hogy mi mindenre számíthat az közönség az őszi programban, a járványügyi intézkedésekről is kérdezte Káel Csaba vezérigazgatót az InfoRádió.

Káel Csaba a háláját fejezte ki a rengeteg támogatásért, amit az elmúlt öt hónap során a Müpa nézőitől kaptak, ezekből az is kiderült, milyen nagy várakozás előzi meg a koncerteket, előadásokat. Mindemellett a vezérigazgató közölte, miután kiemelten fontosnak tartják mind a nézők, mind a művészek és valamennyi munkatársuk egészségét, ezért a hazai és nemzetközi partnerintézményeikkel konzultálva, azok gyakorlati szempontjait figyelembe véve alakították ki a Müpára vonatkozó különleges biztonsági előírásokat.

Egy sor változás

Káel Csaba a legfőbb változások között említette, hogy a Müpa ezentúl nem egész napos nyitvatartással üzemel majd. A koncertek kezdete előtt nyitja meg kapuit az intézmény, és az előadásokat követően legkésőbb egy órával ismét bezár. Belépésre csak lázmérést követően lesz lehetőség, amit érintésmentesen végeznek a bejáratoknál. Emellett külön figyelmet fordítanak az épület higiéniai körülményeire, a felületek fertőtlenítésére, valamint a nézőtér megfelelő átszellőztetésére. Hangsúlyozta:

a közönségforgalmi területeken és a hangversenyteremben egyaránt kötelező lesz a maszk viselete,

a hatóságok által megszabott módon, tehát az orrot és a szájat is takarnia kell – magyarázta. Sorban álláskor pedig a másfél méteres távolság betartása, illetve ennek tekintetbe vétele.

Mi minden várható?

A Müpa hagyományosan, immáron 15. éve a New Orleans Swingfesztivállal nyitja meg programsorozatát, amelyre augusztus 28. és 30. között kerül sor. Káel Csaba érdekességként jegyezte meg, hogy ennek keretében Hollywood aranykora címmel népszerű filmslágerek csendülnek majd föl swinges ritmikára Szőke Nikoletta énekesnő előadásában, aki épp 15 évvel ezelőtt diadalmaskdoott Montreux-ban, és ismerhette meg az egész világ. A koncerten közreműködik a Dohnányi Zenekar és Gájer Bálint is.

Augusztus 29-én a 35 éves Bohém Ragtime Jazz Band válogat majd a rejtett jazztörténelemből, míg augusztus 30-án egy sokoldalú énekesnő, Váczi Eszter lép föl a világhírű vibrafonművésszel, Martin Breinschmiddel és az osztrák–magyar The Dream Makers formációval karöltve, a korai swingkorszak örökzöldjeit előadva From Basin Street to Broadway címmel – ismertette a Müpa vezérigazgatója.

A szeptember közepén induló Európai Hidak 2020 fesztivállal kapcsolatban elmondta, kicsit másképp tervezték, mint, ahogyan az élet hozta, hiszen a sorozat fókuszában az Egyesült Királyság áll, és jó pár szigetországi művész kapott meghívást, de a járványhelyzet miatt helyettük magyar előadókkal köszöntik ezt „a nagyon izgalmas és fontos kultúrát”.

Az október pedig természetesen CAFe nélkül nem képzelhető el – jegyezte meg végezetül Káel Csaba –, ami mára a térség összművészeti kortárs művészeti eseményévé nőtte ki magát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×