Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Táncfórum a Honvéd Táncszínházzal, az ExperiDance-szel és a Frenák Pál Társulattal

Táncbemutatókkal, köztük a New York-i Shen Wei Dance Arts társulat vendégjátékával, gyermekelőadásokkal várja a közönséget a Táncfórum csütörtökön kezdődő kéthetes programsorozata, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg a tánc világnapjához kapcsolódva Budapesten.

A fesztiválon számos premiert láthat a közönség: a Nemzeti Táncszínházban csütörtökön Fodor Zoltán és Barta Dóra mutatja be a Henry Purcell és Federico García Lorca által inspirált Dido/Bernarda Alba háza című darabját.

Jövő hét pénteken az öt ország alkotóinak munkájából született Koreográfus-vallomásokat, két nappal később pedig a Duna Művészegyüttes tavaszköszöntő előadását, az Aranyágat láthatja a közönség.

A Művészetek Palotája ad helyet a gödöllői Magyar Balettszínház keddi bemutatójának, a Bolero/Déjá vu/Carmen című előadásnak.

A Táncfórum szervezői a gyerekekre is gondoltak: nekik szól április 28-án a Honvéd Táncszínház Zene-Bona, Szana-Szét címet viselő produkciója, amely többek között Tóth Kriszta, Varró Dániel, Oravetz Imre és Kukorelly Endre gyermekverseire épül.

A fesztivál külföldi vendége idén a New York-i Shen Wei Dance Arts társulat Tavaszi áldozat/Folding című darabjával, amelyet szombaton és vasárnap láthat a Művészetek Palotájában a közönség. Mint a Táncfórumról szóló összegzésben a szervezők írják, Shen Weit, a kínai származású koreográfus-táncos-designert napjaink egyik legkiemelkedőbb alkotó tehetségeként tartják számon a nemzetközi táncéletben.

A programsorozat záró rendezvénye a tánc világnapján a Bozsik Yvette Társulat, a Frenák Pál Társulat és az ExperiDance részvételével a Művészetek Palotájában rendezett gálaműsor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×