Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Az Ukrán Önkéntes Hadsereg (UDA) kiképzésén vesznek részt ukrán civilek Kijev térségében 2024. február 17-én. Az UDA-t 2015 decemberében alapította a Jobb Szektor (PSZ) elnevezésű ukrán nacionalista mozgalom egykori vezetője, Dmitro Jaros. Az ukrajnai orosz invázió 2022. februári kezdete után Jaros bejelentette, hogy az önkéntes katonai alakulat összes zászlóalját a frontra telepíti. Az UDA szerint a szervezet önkéntesei eddig kétezernél több civilt képeztek ki honvédelmi feladatok ellátására.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Kritikus helyzetben az ukrán hadsereg utánpótlása

Ukrajnából már arról érkeztek beszámolók, hogy rokkantakat, fogyatékkal élőket is összeszednek a toborzók, hiányzó ujjak, vagy veleszületett süketség sem akadály.

“Negyven fejőstehén éhezik a Técsői járásban lévő Újbárd (Novobarovo) településen lévő gazdaságban, mert a gazdát erőszakkal a frontra küldték”- írta meg a napokban az UA-Reporter, amit a Kárpát Hír szemlézett. A kárpátaljai hírportál arról számolt be, hogy a gazdaságban 40 szarvasmarha és seregnyi sertés szenved, mert nincs takarmány és nincs, aki gondoskodjon róluk, mivel a gazdát erőszakkal mozgósították.

Szemtanúk beszámolója alapján a pórul járt gazda mindössze a hivatalos ügyeit szerette volna Técsőn elintézni, de útközben megállították és azonnal besorozták katonának a hadkiegészítő emberei. Három napig eltűntnek hitték a szerettei, mivel a toborzó központban elvették a telefonját, haza üzenni pedig nem engedték.Önmagában ez még nem lenne figyelemfelkeltő, a két háborús esztendő alatt a kárpátaljaiak is hozzászoktak már ahhoz, hogy pillanatok alatt besorozhatják őket, viszont a hírből az is kiderül, hogy a balszerencsés állattenyésztő - Mihajlo Kolocsavin - súlyos egészségügyi problémákkal küzd, a jobb kezén hiányoznak az ujjak, vagyis rendes körülmények között aligha akadna toborzótiszt, aki katonai szolgálatra alkalmasnak minősíti, talán eddig pont ezért is sikerült megúsznia a besorozást - áll a novekedes.hu cikkében.

Más, hasonló esetek is arra engednek következtetni, hogy immár válogatás nélkül viszik el harcolni a férfiakat, szintén a Kárpát Hír írta meg, hogy Huszton egy születése óta süket fiatalembert minősítettek frontszolgálatra alkalmasnak a helyi toborzóirodában.

“Az esetről a fiatalember bizonyos Dmitrij Zsuravlj barátnője tájékoztatta a médiát. A kijevi nő elmondása szerint turista busszal utaztak Kárpátaljára. Már Huszt közelében jártak, amikor a fiatalembert és annak cimboráját az autóbuszról kényszerrel szállították le és vitték a huszti toborzóirodára. Ott az orvosi vizsgálat katonáskodásra alkalmasnak minősítette és máris a kiképzőtáborba vezényelték.

A hírforrás szerint ugyanez a katonaorvosi bizottság nem rég egy mozgássérült fiatalembert minősített egészségesnek”- foglalja össze a történteket a portál. Hozzáteszik, a huszti toborzóiroda rettegett helynek minősül, ahol erőszakkal soroznak be férfiakat a seregbe oly módon, hogy elkobozzák a személyes tárgyaikat, még a mobiltelefonjukat is.


“A mozgósítás elutasítottsága és társadalmi igazságtalansága egyre nagyobb méreteket ölt és hatalmas indulatokat gerjeszt. Aki még nincs besorozva, mindent elkövet annak érdekében, hogy a továbbiakban is megússza azt. Aki viszont a frontvonalban kockáztatja az életét, abban érdekelt, hogy érkezzék a friss erő, az utánpótlás. Az külön is nagy gondot jelent, hogy jelenleg a mozgósítottak átlagéletkora jócskán meghaladja a 40 évet, ezért is akarják 25 évre csökkenteni a mozgósíthatók életkorát” - írta januárban Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója. És bár maga Zelenszkij elnök nyilatkozott úgy korábban, hogy Ukrajna nem Oroszország, itt senkit sem fognak „bottal a hadseregbe kényszeríteni, a gyakorlat egészen mást mutat.

Pedig úgy tűnik, hogy aki még nincs a fronton, az jó eséllyel szeretné a továbbiakban is elkerülni, ezt mutatja, hogy az ukrán hatóságok eddig 17 ezer hadköteles korú férfit tartóztattak fel menekülés közben.

A rendőrség jelenleg kilencezer mozgósítás-elkerülési ügyben folytat vizsgálatot, ebből 2600 már bíróság előtt van. Ukrajnában aki nem akar villámgyorsan a frontra kerülni, az elrejtőzik, vagy igyekszik illegálisan külföldre jutni.

Az embercsempészek szolgáltatásai azonban több ezer euróba kerülnek, amit sokan nem tudnak kifizetni, ezért maguk vágnak neki a zöldhatárnak, és nem ritkán életüket vesztik a Tiszában. A hazai médiában is visszhangot keltett, amikor egy elfogott szökevény öngyilkosságot kísérelt meg, miután a határőrök bevitték őt a sorozási irodába, hogy ellenőrizzék a regisztrációs adatait.

Amennyire ilyesztőek is az ukrán toborzók módszerei, olyan könnyű megtalálni a brutalitásuk hátterét. Jurij Lucenko korábbi ukrán főügyész és belügyminiszter úgy nyilatkozott, havonta 30 ezer ukrán katona esik el vagy sebesül meg a harcokban, ezt pedig egyre nehezebb pótolni.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk erről Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel, aki rámutatott, a demográfiai kérdéseket általában le szokták azzal rendezni, hogy összehasonlítják Oroszország és Ukrajna lakosságát. Pofon egyszerű, fent van a Wikipédián, 143,4 millió fő áll szemben 43,79 millióval.

Ez így is több mint háromszoros különbséget jelent, és ma már nem is pontos, hiszen Ukrajna elvesztette a Krímet, és részlegesen négy megyét is, ezek lakosságával így már nem számolhat, emellett sokan dolgoznak külföldön, vagy a háború hatására hagyták el az országot.

A szakértő ugyanakkor mélyebbre ásott, és a korfákat is összehasonlította, a háborús törekvések szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy húszévesekből, vagy nagymamákból van több. Az ENSZ steril adatait vetette össze, és azt találta, hogy a 20 és 24 év közötti korcsoportokban kilencszeres az orosz túlerő, a következő sávban hatszoros.

Robert C. Castel már tavaly is arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna kénytelen nagyon fiatal, vagy idős állampolgárait is a frontra küldeni, ami azt jelenti, hogy a hadrafoghatóság szempontjából leginkább potens generáció már ki lett merítve, a helyzet pedig csak romlott azóta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×