Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.87
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Izraeli Merkava 2 tank. Forrás:Wikipédia
Nyitókép: Forrás:Wikipédia

Izraeli csodatank kerülhet az ukrán frontra

Jeruzsálemi kormányforrások szerint Izrael előrehaladott tárgyalásokat folytat egy meg nem nevezett európai országgal kétszáz Merkava harckocsi eladásáról.

Izrael eddig igyekezett távol maradni az orosz-ukrán konfliktustól, ezért feltehetően most sem közvetlenül Kijevvel folynak a megbeszélések. Valószínűbb, hogy egy harmadik ország fogja megvásárolni az izraeli tankokat, amelyeket aztán majd átad Ukrajnának. Jeruzsálem próbálja fenntartani a semlegesség látszatát, bár igazából nem lenne rá szüksége, hiszen az oroszok teljes mellszélességgel beálltak Irán mögé, amelynek hivatalosan kinyilvánított célja Izrael állam eltörlése a Föld színéről.

Amennyiben nyélbe ütik az üzletet, akkor ez lesz az eddigi legnagyobb izraeli harckocsi eladás. Bár korábban több államnak is ajánlották a Merkavát, a tank - magas ára miatt - nem lett exportsiker. Csupán Kolumbiának tudtak eladni 2014-ben pár darabot, illetve a Fülöp-szigetek vásárolt tavaly néhány Merkava alvázra épített, hídvető páncélost. Pedig az izraeli fejlesztésű tank kifejezetten világszínvonalú harceszköz.

A Twitteren publikáló NEXTA TV értesülése szerint viszont nem a legújabb Merkava 4-es változatok eladásáról van szó, hanem a korábbi 2-es és 3-as szériákról. Bár ezek már Izraelben csak tartalékban vannak, azért még megállnák a helyüket a régebbi változatú orosz tankokkal szemben.

Nyilván az oroszokat nagyon érdekelné a legújabb Merkava 4-es, főleg annak Trophy, aktív védelmi rendszere. Ez radarból illetve más érzékelőkből áll, és félgömb alakban figyeli a tank környezetét. Amennyiben a számítógép olyan tárgyat észlel, amely sebesség és/vagy röppályája alapján veszélyt jelenthet a harckocsira, a közeledő fenyegetés irányába kilő egy kisebb gránátot. Ennek tölcsér alakú repeszfelhője, vagy végzetesen megrongálja, vagy felrobbantja a tárgyat még mielőtt az elérné a harckocsit. Bár több ország is kísérletezik ilyen megoldással eddig

az izraeli Rafael cég Trophy rendszer bizonyult a leghasználhatóbbnak.

Olyannyira, hogy még az amerikai hadsereg is rendelt belőle, a német Leopard 2-es legújabb A8-as változatának pedig már szériatartozéka. Ezért nem akarja sem Izrael, sem a nyugati katonai szövetség, hogy esetleg az oroszok kezébe kerülhessen egy ilyen Trophy rendszerrel védett harckocsi. A Merkava azonban enélkül is nagyon jó fegyver, amit biztosan eredményesen tudnának használni az ukránok is.

Arról egyelőre nem szólnak a híradások, hogy a szóban forgó kétszáz darabból mennyi lenne a 2-es és mennyi a 3-as változatú. A két széria között hatalmas a különbség, ami főleg a fegyverzetben mutatkozik meg. A Merkava 2 ágyúja ugyanis még a régebbi, 105 milliméteres, huzagolt csövű, amit a brit Royal Ordnance licence alapján gyártottak Izraelben. A Merkava 3-at viszont már egy teljesen új, 120 milliméteres, sima csövű löveggel látták el. Mindkét fegyver NATO kompatibilis, úgyhogy a lőszer ellátásuk nem okozna logisztikai gondokat az ukránoknak.

Ha a páncélosok többsége az újabb 3-as szériához tartozna, az még könnyebbé tenné az ukránok dolgát. Ehhez a tankhoz ugyanis az izraeliek megvásárolták

a német Rheinmetall 120 milliméteres ágyújának gyártási jogát.

Kis eltérésekkel, de ez ugyanaz a fegyver, mint amit Leopard 2A4-es változataiba is beépítettek. Ráadásul a Merkava 3-as motorja is német eredetű, nagyon hasonló a Leopard 2-es erőforrásához. Így az alkatrészellátás is valószínűleg egyszerűbb lehet.

Izraeli Merkava harckocsi. Forrás:Twitter/OSINTdefender
Izraeli Merkava 2 harckocsi. Forrás:Twitter/OSINTdefender

A Merkavát kimondottan a sajátos izraeli igények alapján tervezték. A legfőbb szempont a személyzet védelme volt. Ezért a mérnökök szakítottak a hagyományos elrendezéssel és a motort, meg a teljes erőátviteli rendszert nem a jármű hátuljába, hanem előre építették be. Ez, és a különösen erős homlokpáncélzat más harckocsikhoz képest sokkal nagyobb védelmet nyújt a szemből érkező támadások ellen. Az újfajta ellenrendezés révén a jármű hátuljában egy jókora deszantteret is ki tudtak alakítani, ahol akár hat lövész katona is elfér. A Merkava így képes magával vinni a kísérő gyalogságot. Ha pedig nincs szükség a katonákra, akkor tartalék lőszert, vagy egyéb más felszerelést is lehet a tankba málházni.

Van a Merkavának egy különleges változata is: a Tankbulance. Ez a tank és az angol mentőautó szavak összevonásából született név elég pontosan leírja milyen páncélosról is van szó. A hátsó részben hordágyakat, valamint életmentő felszerelést, illetve egészségügyi személyzetet lehet elhelyezni. A harckocsi amúgy teljes értékű tank, csupán annyiban tér el a többitől, hogy valamivel kevesebb lőszert visz magával. Mivel felfegyverzett járműről van szó,

a nemzetközi hadijog szerint a Tankbulance-ra nem vonatkoznak a genfi konvenciók.

De ez talán elviselhető áldozat azért, hogy olyan harcjárműve legyen az izraeli hadseregnek, amely teljesen védetten képes kimenteni a sebesült katonákat még a tűzvonalból is.

Izraeli Merkava 3 harckocsi. Forrás:Wikipédia
Izraeli Merkava 3 harckocsi. Forrás:Wikipédia

A Merkavák másik kiemelkedő tulajdonsága a rendkívül jó terepjáró képesség, amire a Közel-Kelet sziklás, homokos tájain van nagy szükség. Nyilván sem ez, sem az extrém védettség nem lenne ellenére az ukrán harckocsizóknak. Kérdés persze, hogy a forró és száraz éghajlatra tervezett páncélosok miként viselnék a hideg ukrajnai telet.

A különleges felépítésű Merkava részleteiben nagyon is hasonló az ukránok által legnagyobb számban használt nyugati tankokhoz, a Leopardokhoz. Így valószínűleg sem a páncélosok kezelése, sem az üzemeltetése nem lenne túl nagy kihívás az ukrán katonák számára.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Legkésőbb 2026. január 20-án, vagyis kedden igényelhetik az idei 1 millió forintos Otthontámogatást azok a közszolgálati dolgozók, akik meglévő, 2026. január 1-jét megelőzően létrejött lakáshitel-szerződésük törlesztésére vennék azt igénybe. Ez a határidő jogvesztő, érdemes tehát sietni az igényléssel, amelyet a munkáltatónál lehet megtenni. Mivel a támogatás az igénylők bankszámlájára érkezik, és előtörlesztésre is használható a támogatás, akár 2,5 millió forintnyi törlesztőrészletet is meg lehet spórolni egyetlen igényléssel. Mutatjuk, milyen esetekben, illetve személyre szabottabban mekkora lehet az anyagi előny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×