Infostart.hu
eur:
388.65
usd:
330.78
bux:
110890.99
2025. december 22. hétfő Zénó
Szabadban rakott tűznél melegednek emberek a földrengés sújtotta dél-törökországi Hatay tartomány székhelyén, Antakyában 2023. február 8-án. A Törökországot és Szíriát február 6-án megrázó, 7,8-as erősségű földrengés és az utórengések halálos áldozatainak száma 15 ezer fölé emelkedett. A helyi hatóságok Törökországban már közel 63 ezer, Szíriában pedig 5 ezernél is több sérültről számoltak be.
Nyitókép: MTI/AP/Halil Hamra

Gáncs Kristóf: Aleppónál most valóban életmentő minden segítség

A hétfői földrengés Szíriában is nagyon súlyos károkat okozott, a polgárháború sújtotta térségben a szakértők most humanitárius katasztrófától tartanak, hiszen a túlélők ellátása is komoly feladatot jelent – mondta el az InfoRádióban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

A földrengés helyszínén a mentési munkálatok mellett egyre fontosabbá válik a humanitárius segítségnyújtás azoknak az embereknek, akik elvesztették az otthonukat. Az Ökumenikus Segélyszervezet ebbe a segítségnyújtásba kapcsolódott be helyi, egyházi hátterű partnerszervezetén keresztül Aleppóban és térségében – tudta meg az InfoRádió Gáncs Kristóftól, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójától.

Családok ezrei töltik az éjszakákat, a nappalokat olyan templomokban, iskolákban, mecsetekben, csarnokokban, ahol tömegszállásokon tudják őket jelenleg fogadni. A segélyszervezet ezeken a helyszíneken segít az élelmiszer-ellátásban, a higiéniában, a fűtésben, hogy ott a mindennapokat túl tudják élni a rászoruló családok. Az Ökumenikus Segélyszervezet első lépésben ötmillió forint értékű segítséget nyújtott, és elindított egy adománygyűjtést. A szokásos 1353-as adományvonalon lehet támogatást adni, egy hívás vagy SMS 500 forint adományt jelent.

"Nagy öröm számunkra, hogy amikor elindítottuk az adománygyűjtést, az első órákban már bejelentkezett stratégiai partnerünk, a Tesco Magyarország, és 20 millió forintot felajánlott a segélyakció támogatására, de természetesen ezt bárki megteheti" – mondta Gáncs Kristóf, és hozzátette, a segélyszervezetnek Irakban van állandó központja, így az ott dolgozók végzik a koordinációt, de terveik szerint a helyszínre is utaznak, mert hosszabb távú segítségnyújtásra is szükség lesz, hiszen a földrengés olyan pusztítást végzett, ami még nagyon sokáig fog munkát adni a humanitárius és fejlesztő szervezeteknek.

A világ leginkább most Törökországra figyel a földrengés kapcsán, de ugyanez a földrengés érintette Szíriát is, amely egy eleve nehéz helyzetben lévő terület, hiszen az elmúlt években a polgárháború és az annak nyomán kialakuló humanitárius válság már így is nagyon sok feladatot és kihívást adott a különböző humanitárius szervezeteknek

"Több ezer áldozatról, több ezer elpusztult épületről beszélünk,

mindez nehezítve egy polgárháborús helyzettel, egy olyan kritikus övezetté válik most ezekben a napokban Aleppó és térsége, ahol most életmentő valóban minden segítség" – mondta az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Új független ország születhet Donald Trump ölelésében? – Felbomolhat jövőre a világ egyik legnagyobb hatalma

Új független ország születhet Donald Trump ölelésében? – Felbomolhat jövőre a világ egyik legnagyobb hatalma

Ha szeparatista mozgalomról beszélünk Kanadában, a legtöbbeknek a frankofón Québec tartomány juthat eszébe. A túlnyomórészt francia anyanyelvű québeciek 1980-ban és 1995-ben is népszavazást tartottak az elszakadásról, az anglofón többségtől különálló kultúrára és történelemre hivatkozó függetlenségpártiak azonban mindkétszer alulmaradtak – bár másodjára csupán 1,2 százalékponttal. Ám nem Québec az egyetlen régiója a világ második legnagyobb országának, amely valaha kacérkodott, illetve kacérkodik a kiválással. Mi több, a nyugati préri éllovasa, Alberta jövőre akár odáig mehet, hogy referendumra viszi a kérdést, bár nem elsősorban azért, mert meghallották az 51. államról beszélő Donald Trump csalogatását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×