Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Megtépázott méhállománnyal futnak neki az idei szezonnak

Beindult az idei méhészeti szezon – számolt be az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter hozzátette, hogy ismét voltak veszteségeik, hiszen az 1,2 millió méhcsalád 20 százaléka elpusztult, további 20 százaléka pedig legyengült.

Beindult a hazai méhészeti szezon, miután országszerte nyílnak az első mézet adó méhlegelők. Ezek a repce, a hárs és az akác, utóbbi virágzása május második hetétől várható, tehát a főállású méhészek már reggeltől estig a kaptárak mögött állnak – fogalmazott Bross Péter. Kiemelte, a csapadékhiányos tél kedvezőtlenül érintette a méhlegelőket. Bár az április – a hűvös, szeles nappalai miatt – rossznak volt mondható, ha most beköszöntene a jó idő, az a következő két hétben ideális termést is eredményezhetne – tette hozzá.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke azt is közölte, hogy a mintegy 20 ezer hazai méhész körülbelül 1,2 millió méhcsaládot telelt be, amiből közel 20 százalék elpusztult, egy másik 20 százalék pedig legyengült, tehát durván 6-700 ezer méhcsalád várja a mézelési szezont.

Mint fogalmazott, a gyengülésnek több oka lehet, de elsősorban vagy a méhész szakmai hiányosságról, vagy valamilyen negatív környezeti hatásról van szó, gondolva például a permetezés miatti mérgezésre – a nagyüzemi csemegekukorica és napraforgók esetében. Bár az elpusztult méhcsaládszámot év közben a méhészek visszaállítják, ez pluszmunkával és anyagi kiadással jár – jegyezte meg.

Bross Péter tájékoztatása alapján az ágazat egyre több állami támogatást remélhet. Idén már méhcsaládonként 1000 forintot lehetett igényelni, amit május második felében utalnak a méhészeknek. Emellett egy hárommilliárdos állami program is segíti a szakmát, valamint nemrégiben került bejelentésre Nagy István agrárminiszter részéről, hogy a magyar kormány – az EU-ban elsőként – méh állatjóléti pályázatot hirdet, 10 milliárd forintos keretösszeggel.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke azt is hangsúlyozta, hogy miután a magyar méhészek természetes mézet termelnek a piacon, csak abban az esetben tudnak érvényesülni, ha fair és tisztességes magatartást folytatnak a partnereik is. Ezért az egyesület állandó jelleggel monitorozza a hazai polcokon lévő mézeket, mert a minőséghamisítás mellett – amikor nem nektáreredetű cukor van a mézben – egyre gyakoribb az eredethamisítás is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×