Infostart.hu
eur:
382.02
usd:
327.76
bux:
109317.03
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Új Volvo 8900 buszok (fotó: Volánbusz)

Újabb indulatokat gerjesztett a busz- és a vonatközlekedés összehangolása

Most a buszos szakszervezetek tiltakoznak, hiányolják az egyeztetést.

Megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a területeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani az utasoknak - írta a Népszava a Volánbusz Zrt. zalai munkavállalóinak petíciójáról beszámolva. A dolgozók és a Munkástanácsok Zala Megyei Szövetségével együtt elsősorban amiatt tiltakoznak, hogy értesülésük szerint augusztus elsejétől „a szaktárca a távolsági autóbusz-közlekedés drasztikus visszaszorítását tervezi”.

A lapnak Horváth László, Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete elnöke úgy nyilatkozott, hogy

a tervezett változás Zala megyét különösen súlyosan érintené, mivel fővárosba irányuló járatok nagy részét törölni akarják.

Az elnök szerint "nem a tervszerű és észszerű közlekedésszervezés ellen tiltakoznak, de nem tudják, az új menetrend mennyiben igazodik az utazóközönség igényeihez és szokásaihoz, beleértve az érintett önkormányzatok elvárásait is." Mivel azonban a szakszervezettel nem egyeztettek, ezt úgy értékelik, hogy leértékelik a buszvezetők munkáját.

A járatmegszüntetések miatt a buszvezetők elbocsátásoktól tartanak, emellett sérelmezik a nyugdíjas sofőrök visszafoglalkoztatását is.

A Volánbusz Zrt. szerint egyébként jelenleg 10 569 buszvezetőt alkalmaznak országszerte, ebből 550 nyugdíjast, de közülük 310-en még korhatár előtti ellátásban részesülnek, teljes munkaidőben pedig csak 42 százalékukat foglalkoztatják.

A lapnak sem az intézkedésről szóló értesüléssel, sem a korábbi hetek vonat- és buszjáratritkításaival kapcsolatos kérdéseire nem válaszolt a kormányzat. A cikkben mindenesetre emlékezetnek arra, hogy néhány hete a Közlekedő Tömeg Egyesület pedig a vasút járatritkításai ellen tiltakozva gyűjtött aláírásokat, mivel sok térségben pedig épp az ideiglenes járványmenetrend bevezetése kapcsán megszüntetett járatok okoznak gondokat.

A mintegy 5 ezer aláírással az ITM-hez fordultak, felszólítva a döntéshozókat, hogy év végéig készítsenek egy olyan regionális közösségi közlekedésfejlesztési koncepciót, amely a térségekben élők szempontjait is figyelembe veszi, továbbá arra is, hogy csak nyilvános vizsgálat után vezessenek be bármilyen változást. Emellett sürgették az évek óta ígérgetett menetrendi és tarifaösszehangolást is a busz és a vasúti járatok között.

A lap emlékeztetett arra is, hogy ez utóbbiról 2015-ben Vitézy Dávid miniszteri biztosként tanulmányt készítetett, majd 2018-ban Fónagy Jánost a kötöttpályás és a nem kötöttpályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki, hogy készítse elő a párhuzamosságok megszüntetését. 2019 végén elvileg kormán elé került a két közlekedési társaság egy holdingba szervezéséről szóló előterjesztés, azonban nyilvánosságra hozott döntés máig nem született róla. Felidézik azt is, hogy tavasszal Tarlós István országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottként tizenkilenc pontos javaslatot állított össze a közlekedés átalakításáról. A miniszterelnöknek címzett levél szerint a volt főpolgármester épp a járvány időszakát javasolta a változások elindítására, mert szerinte így kisebb lesz az érdeklődés és a tiltakozás a járatok megszüntetése miatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Jelentős terjedésben van Magyarországon is a Hepatitis A vírus, az idei évben hivatalosan is 1800 esetet azonosított a járványügyi hatóság, ami a sokszorosa az elmúlt években látott megbetegedések számának. Az NNGYK a tavaszi közleménye után idén ősszel is tájékoztatást adott a helyzetről, megemlítve, hogy továbbra is terjed a vírus és azt is részletezte, hogy mi a legjobb megelőzés. A Semmelweis Egyetemhez tartozó, Oroszi Beatrix által vezetett Epidemiológiai és Survaillance Központ pénteken friss helyzetértékelést adott ki. Ezek szerint a terjedésért direkt, indirekt úton az emberi kontaktusok felelősek. Európában több környező ország is érintett: Csehországban és Szlovákiában a legmagasabb az esetszám és a halálesetek száma; Magyarországon és Szlovákiában a gyermekek körében fordul elő több eset, míg Csehországban és Ausztriában a felnőttek körében jelentik a legtöbb esetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×