Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Jack Ma, a kínai Alibaba csoport társalapítója és ügyvezető elnöke (j) és Pony Ma, a Tencent kínai internetes cég elnök-vezérigazgatója a kínai piaci liberalizációt elindító reformok meghirdetése 40. évfordulójának alkalmából tartott ünnepi ülésen a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2018. december 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

Inkább jótékonykodik és tanít: visszavonul egy kínai mágnás

Jack Ma az Alibaba internetes kiskereskedelmi cég egyik alapítója, elnöke volt a keddi napig.

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.

A cég arcaként ismert Jack Ma egy évvel ezelőtt, tavaly szeptemberben, 54. születésnapján beszélt először visszavonulási terveiről, hogy jótékonysági és oktatási tevékenységére összpontosítsa erejét.

A bejelentés hírére az Alibaba részvényeinek ára csaknem 4 százalékkal esett a New York-i tőzsdén, és csak két nappal később kapaszkodott vissza korábbi értékére, ami jól érzékelhető jele annak, hogy mennyire összeforrt Jack Ma személye az általa alapított vállalattal. A kínai vállalati kultúrában ráadásul kifejezetten szokatlannak számít, hogy az alapítók ilyen fiatalon visszavonuljanak.

Ma fokozatosan vonul ki az Alibaba-csoport vezetéséből, egy hosszú távú terv keretében, mivel megítélése szerint a vállalat vezetésének viszonylag fiatalnak kell lennie, és távozásának nem szabad hatást gyakorolnia a cég tevékenységére. A cég társalapítója a soron következő, 2020-ban esedékes részvényesi közgyűlésig megtartja helyét az igazgató tanácsban, ezt követően pedig

élete végéig tagja marad az Alibaba Partnership nevű, 38 fős vezetői testületnek, amely az igazgatói tanács tagjainak többségét kinevezi.

Utódja az elnöki poszton az új generációt képviselő, 47 éves Daniel Csang lesz, aki 2015 óta a vállalat vezérigazgatójaként dolgozik. Csang olyan időszakban veszi át az Alibabát a cégalapítótól, amikor

az internetes kereskedelem piaca jelentős mértékben lelassult.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint az ország internetes kereskedelmi forgalma 2019 első felében csupán 17,8 százalékkal nőtt, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 32,4 százalékos bővüléssel.

Megfigyelők szerint a vállalatnak új területeket kell találnia a növekedésre. A múlt héten a cég 2,7 milliárd dollár összértékű beruházást jelentett be, amelynek keretében egy luxustermékek forgalmazásával, valamint egy zenei streaming szolgáltatóval együttműködve nyit új irányok felé. Az Alibaba emellett az Ant Financial nevű pénzügyi leányvállalatán keresztül Kína két legelterjedtebb mobiltelefonos fizetés szolgáltatójának egyike, felhő üzletága pedig kevesebb mint egy évtized alatt a világ harmadik legnagyobbjává nőtte ki magát. A vállalat ráadásul a múlt hónapban bemutatta saját fejlesztésű processzorát, és egyre komolyabb erőfeszítéseket tesz a mesterséges intelligencia területén is.

Jack Ma, eredeti kínai nevén Ma Jün 17 társával együtt 1999-ben alapította az Alibabát egy, a kelet-kínai Hangcsou városában lévő kis lakásban, melyben több lakótársával együtt élt.

A technológiai szakképzettséggel nem rendelkező volt angoltanár két évtized alatt a világ egyik legismertebb és Kína egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette a céget,

melynek piaci értéke jelenleg közel 460 milliárd dollár, és több mint 100 ezer embert foglalkoztat.

A Forbes magazin 38,4 milliárd dollárra becsüli Jack Ma vagyonát, mellyel Kína leggazdagabb emberének számít. Az Alibaba társalapítója, aki egyszer úgy nyilatkozott, hogy életében akkor volt a legboldogabb, amikor havi 12 dollárt (3600 forint) keresett angoltanárként, az elmúlt év során egyre nagyobb hangsúlyt fektetett jótékonysági tevékenységére: fákat ültetett a Góbi-sivatagban, hogy felhívja a figyelmet az elsivatagosodás elleni küzdelemre, az Alibaba nevében 145 millió dollárral támogatta a kínai női futballt, és különféle nemzetközi konferenciákon szólalt fel a többi közt a nők társadalmi szerepének megerősítése, valamint a technológia jó célokra történő felhasználása mellett.

Jack Ma távozása alkalmából a 80 ezer férőhelyes hangcsoui olimpiai sportcentrumban tartanak nagyszabású eseményt kedden, melyen a 20 éves Alibaba sztárfellépőkkel színesített zenés produkciókkal búcsúzik a karizmatikus cégelnöktől.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×