Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Érdeklődők a második alkalommal megrendezett Piac éjszakája rendezvényen a fővárosi nagybani piacon 2018. június 20-án. A nyílt napon az érdeklődők vezetett sétákon ismerkedhettek meg a 35 hektár alapterületű piaccal, ahol évente mintegy 500 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítenek.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hat éve nem történt ilyen az árakkal

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára. Hat éve, 2013 elején volt legutóbb ennél nagyobb az áremelkedés üteme - közölte a KSH.

Az árak szárnyalását a növénytermesztési és kertészeti termékek februárban és az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékos drágulása okozta, az élő állatok és állati termékek árszintje tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára, idén februárban 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A gabonafélék átlagosan 15,5 százalékkal voltak drágábbak februárban az egy évvel korábbinál, ezen belül azonban a búza 24,9 százalékkal, a kukorica viszont csak 3,9 százalékkal került többe.

  • A burgonya ára 89,2 százalékkal,
  • a zöldségfélék átlagosan 50,0 százalékkal drágultak.
  • A vöröshagyma ára több mint duplájára, 101,5 százalékkal emelkedett,
  • a sárgarépa 80,1 százalékkal,
  • a fejes káposzta 113,7 százalékkal drágult.

Ehhez képest szinte mérsékeltnek tűnik a karfiol 59,2 százalékos, paradicsom 44,6 százalékos, az uborka 26,4, a fejes saláta 26,0 százalékos éves áremelkedése.

A gyümölcsök ára ugyanakkor 18,8 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest,

az alma 22,4, a körte 1,9 százalékkal olcsóbb, mint tavaly februárban volt.

A vágóállatok felvásárlási árának csökkenését a sertések árának 3,4 százalékos és a vágómarha árának 9,1 százalékos visszaesése idézte elő.

A baromfi szerény 0,6 százalékkal drágult, a tyúk és a pulyka ára 1,8 százalékkal emelkedett, az élő kacsa és a liba viszont 1,7, illetve 3,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta.

Az állati termékek átlagos árcsökkenését a tojás ára okozta 12,6 százalékos mérséklődésével a tavaly februári magas bázishoz képest, amikor 21,6 százalékkal volt egy évvel korábbi árszintje felett. A tej felvásárlási ára a tavaly február szinten maradt - derül ki a KSH adataiból.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×