Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Tanácstalanok a befektetők, csökkenéssel kezdtek a tőzsdék

Tanácstalanok a befektetők és az elemzők is azt illetően, hogy mi várható a hétfői nagyon erős lejtmenet után - derül ki a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatójának szavaiból. A nyugat-európai részvénypiacok kedden erős csökkenéssel kezdtek, Moszkvában egy időre felfüggesztették a kereskedést, és az általános negatív befektetői hangulat közepette gyengült a forint is.

A nyugat-európai részvénypiacok kedden erős csökkenéssel kezdtek, a bankok vezették a vesztesek listáját amiatt, hogy az amerikai törvényhozás elutasította a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot s ez tovább rontja a globális gazdasági kilátásokat.
A nyitás után fél órával az FTSEurofirst 300-as index 2 százalékos csökkenésben volt és 1026,25 ponton, 2004 decembere óta a legalacsonyabb szinten állt.

A Royal Bank of Scotland 9,3 százalékot, az Unicredit 9,5 százalékot, az UBS 6 százalékot veszített.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 55 százalékos veszteséggel kezdett, majd nagyjából egy óra múlva 0,80 százalékos csökkenésnél járt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 1,97 százalékkal esett nyitáskor, később 1,73 százalékos gyengülésnél tartott.

Az orosz tőzsdefelügyelet utasítására kedden reggel percekkel a tőzsdék nyitása után felfüggesztettek minden kereskedést a rubel alapú MICEX-en és a dollár alapú RTS-en attól tartva, hogy a nemzetközi tőzsdéken tapasztalt árfolyam-esés átterjed az orosz tőzsdékre is.

Előzőleg a felügyelet tilalmat rendelt el az úgynevezett shortolásra, ami részvényeladást jelent annak előzetes birtoklása nélkül. A kereskedést két órávval később kezdték újra.

Gyengült a forint

Az általános negatív befektetői hangulat közepette gyengült a forint, az eurót kedden reggel kilenc óra után 243,75/85 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 242,70/80 forinttal.

Az európai piaci nyitás után az árfolyam élesen ingadozott, járt 244,50 forint felett és 243,50 forint alatt is.

Az amerikai pénzpiaci mentőcsomag kisiklása bizonytalan helyzetet teremtett és tovább gyengítette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát a feltörekvő piaci devizákkal szemben. Az európai tőzsdék mély veszteségben nyitottak, főként a pénzügyi szektor részvényeinek árfolyamvesztése miatt.

A dollárt 169,40/50 forinton jegyezték a hétfő délutáni 168,35/45 forint után. Az árfolyam járt 170,00 forint felett is nyitás után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×