Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
319.22
bux:
143266.77
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Időkép/YouTube

Nagy esők jönnek, jég is lehet - figyelmeztetések

Egy hullámzó frontálzóna éri el a Kárpát-medencét, melynek előterében egy légörvény is kialakul.

Kedden többnyire változóan felhős időre van kilátás, tartósabban felhős részek inkább csak az Északnyugat-Dunántúlon lehetnek. Egy átmeneti szünet után délutántól, késő délutántól ismét egyre nagyobb számban képződhetnek záporok, zivatarok.

Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a zivatarok miatt másodfokú, felhőszakadás miatt első fokú figyelmeztetést adtak ki, míg az ország keleti részén a zivatarok miatt első fokú figyelmeztetés van érvényben.

Egyre határozottabban északira fordul a szél, és helyenként meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek., nagyobb szemű jég is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 34 fok között alakul, északnyugaton lesz hűvösebb az idő.

Szerdán általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé számítani kell esőre, záporra, zivatarra, nyugaton és délen nagy mennyiség összegyűlhet. Északkeleten kisebb a csapadék esélye, arrafelé a felhőzet is felszakadozhat átmenetileg. Az északi szelet sokfelé erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 19 és 25, a keleti tájakon 26 és 31 fok között várható.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, évtizedes fejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, évtizedes fejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×