Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Miskolczoo/Veress Tamás

Ezt imádni fogják az állatkerti látogatók

Szurikátakölykök születtek Miskolcon.

A Miskolci Állatkert szurikátacsapata, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is három kölyökkel lett népesebb. A kölykök május utolsó napjaiban jöttek a világra, de a gondozók is csak hetekkel később pillanthatták meg őket először. Mára elég nagyok lettek, hogy folyamatosan a föld felszínén tartózkodjanak a felnőtt társaikkal együtt, tájékoztatott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark.

Az első szurikáták 2002-ben érkeztek a miskolci állatkertbe, egyenesen a Dél-Afrikai Köztársaságból. Gyorsan látogatóink kedvenceivé váltak, népszerűségük pedig azóta is töretlen. Köszönhető ez annak is, hogy évről évre rendszeresen nevelnek kölyköket is a kifutójukban.

A jelenlegi kölykök szüleivel azonban új csapat alkotnak: apjuk Németországból, a chemnitzi állatkertből, míg anyjuk Csehországból, a brnoi állatkertből került hozzánk. Tavaly már sikeresen felneveltek együtt három kölyköt, akik jelenleg is a csapatban élnek. Idén pedig újra három utódot nevel a csapat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×