Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.24
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
A suitcase placing in front of the bedroom in luxury hotel room
Nyitókép: Getty Images/ Twenty47studio

Törvénymódosítás jöhet a Booking-ügy nyomán

Több tíz milliárd forinttal tartozhatott a szálláshelyfoglaló oldal magyar vállalkozásoknak.

Augusztus végére a kormány és a törvényhozás határozott fellépésének köszönhetően a hazai vállalkozások 98-99 százaléka megkapta az elmaradt díjakat a Booking.com-tól – közölte a Magyar Nemzettel Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője. Mint jelezte, rendszerszinten már nincsen probléma, a fennálló ügyekben pedig tartanak a vizsgálatok.

Booking általi fizetési módot igénybe vevő hazai vállalkozások közül majdnem minden másodikat érintette, hogy késve kapták meg a pénzüket. Egyeseknél néhány hetes csúszás volt, de ezres számban voltak azok a vállalkozók, akiknek hónapokig nem fizetett a Booking, ami több helyen likviditási problémát okozott.

Augusztus elején a Booking tartozása a hazai vállalkozások felé több tíz milliárd forintos lehetett.

A Fidesz-frakción belül, valamint a különböző szervezetekkel egyeztetni kezdtek arról, hogy milyen jogszabály-módosításokra lehet szükség ahhoz, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, nemcsak a Booking.com-nál, hanem máshol sem – mondta Szatmáry.

Vizsgálják, hogy

  • az európai uniós jogi keretek között lehet-e szabályozni azt, hogy jelentős piaci részesedéssel cégek nem tartanak fenn ügyfélszolgálatot Magyarországon.
  • legyen olyan állami szerv, ami az ilyen nagy cégek általános szerződési feltételeit validálja, és a hazai vállalkozók érdekeit felvállalva azt mondja, hogy torzító hatású feltételeket nem lehet megfogalmazni.
  • létrehozhatnak-e a szálláshely-közvetítőknek az utazási irodákhoz hasonlóan egy kártalanítási alapot, ahová a vállalkozók a kárigényeikkel fordulhatnak.

Eközben a Világgazdaság Rigó Csabától, a Gazdasági Versenyhivatal elnökétől megtudta, hogy két eljárásban is vizsgálják a Booking.com hazai tevékenységét.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a GVH áttekinti a teljes magyar online-szállásfoglalási piacot, az ősszel biztosan lezáruló elemzésben a piac torzulására, az esetleges hátrányos megkülönböztetésre vagy erőfölényes visszaélésekre utaló jeleket keresnek. Zajlik az adatgyűjtés, rajtaütésszerűen jelentek meg a hivatal munkatársai a Booking.com magyar irodájában.

Az online szálláshelyfoglaló céggel szemben eközben külön eljárás is zajlik: egy korábbi – fogyasztóvédelmi tárgyú – közigazgatási végzés betartását ellenőrzik.

A Booking.com a nyár közepén közölte, hogy számlázási rendszerének karbantartása miatt lehetnek fennakadások a szálláshelyszolgáltatóknak történő utalásokban. A probléma azokat a vállalkozásokat érintette, amelyek a holland céget bízták meg a foglalások ellenértékének begyűjtésével. Ilyenkor a vendégek távozása után kell fizetnie a Bookingnak, de a fenti esetekben ez sokáig nem történt meg.

A Magyar Turisztikai Ügynökség augusztus elején közölte a szállásszolgáltatóknak küldött kérdőívéből levont tanulságokat. A közel 6000 válaszoló közel fele bizonyult érintettnek az ügyben. Akkor

  • mindössze 5 százalék válaszolta azt, hogy ez az összeg 100 ezer forint alatti, míg
  • 30 százaléknak 100-500 ezer forint közötti összeggel tartozik,
  • 28 százaléknak 500 ezer és 1 millió forint közötti összeggel,
  • 26 százaléknak viszont 1 millió feletti összeget nem utalt még el az online platform.
  • Mindössze 15 százalék volt annyira szerencsés, hogy jelentős csúszással ugyan, de megkapta a szállásdíjat.

Augusztus 17-én még mindig többen nem kapták meg a pénzüket, volt, akinek a rendszer azt mutatta, hogy már augusztus 4-én kifizette a tartozását – addig 2,3 millió forintot, de ez nőtt az új vendégek miatt – a Booking.com.

Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×