eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
MTI Fotó: Komka Péter
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Ismét veszélybe került a miskolctapolcai barlangfürdő

A jelenlegi döntés szerint január 8-ig érkezhetnek vendégek a létesítménybe, ám utána két hétre biztosan bezár.

A miskolctapolcai barlangfürdő 65 millió forint veszteséget termelt, amit az üzemeltető Miskolci Fürdők Kft.-nek és a városvédelmi alapnak kell lenyelnie – írja az Index.hu.

Mint korábban az Infostart is megírta, október 3-án úgy döntött Miskolc városvezetése, hogy az energia-veszélyhelyzet miatt bezárja a miskolctapolcai barlangfürdőt. Október 28-án azonban a helyi vállalkozók, a megyei iparkamara és az önkormányzat együttműködéséből újranyitott a fürdő. A megegyezés szerint Miskolc a városvédelmi alapból finanszírozza a működés költségeit, a vállalkozók pedig a Miskolci Fürdők Kft.-vel kötendő egyedi megállapodások révén anyagilag járulnak hozzá a barlangfürdő nyitvatartásához.

A miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén kiderült:

eddig mindössze 4,5 millió forint folyt be a vállalkozások által ígért összegből.

Ugyanakkor a barlangfürdő ősszel mintegy 65 millió forint veszteséget termelt, amit az üzemeltető Miskolci Fürdők Kft.-nek és a városvédelmi alapnak kell lenyelnie.

A januári zárvatartás alatt a tervek szerint befejezik az ősszel megkezdett felújítási munkálatokat, de arról, hogy utána lesz-e újranyitás, még korai beszélni – írta a boon.hu.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×