Infostart.hu
eur:
376.21
usd:
318.89
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Lebénulhat a Jókai utcai házomlásban megsérült táncosnő

Hatórás műtétet hajtottak végre a gerincsérülést is szenvedő fiatal nőn.

A főváros VI. kerületében lévő Jókai utcában hétfő reggel leomlott az egyik felújítás alatt álló ház negyedik szintjére épített párkányfal, a falrész pedig magával sodort néhány díszítőelemet is a homlokzatról. Az ötvenméteres szakaszon zúduló többtonnányi törmelék öt parkoló autót a földdel tett egyenlővé, négy járókelő pedig megsérült.

A szerencsétlenség legsúlyosabb sérültje egy 26 éves balerina, aki táncművész párjával éppen munkába, a Budapesti Operettszínházba tartott. Alig háromszáz méterre voltak a céltól, amikor az omlás bekövetkezett.

"Sétáltunk, amikor egy nagy robajra lettünk figyelmesek a kordonok mellett. Először azt hittük, hogy az építkezésen történik valami, de amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került" – mondta a Blikknek Babácsi Benjámin.

"Ezután percekig nem láttam semmit a hatalmas porfelhő miatt. Kiabáltam neki, szólítgattam, de sajnos nem érkezett válasz. Végül megláttam, a törmelék alatt feküdt eszméletlenül. A mentők gyorsan kiérkeztek, szerencsére életben van, de nem tudjuk, mi lesz a lábaival, a bénulás veszélye sajnos fennáll" – tette hozzá a férfi, aki azt is elárulta, hogy párján hatórás műtétet hajtottak végre,

A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki a terézvárosi házomlásban súlyos balesetet szenvedett táncművészükről, amiben azt írták, a teátrum vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról számolt be, hogy hat mentőegységet riasztottak, a mentők négy sérültet láttak el a helyszínen. A legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Három sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is a baleseti osztályra vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást, és szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×