Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Magyar György ügyvéd, független főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatón beszél Budapesten 2014. szeptember 29-én. A tájékoztatón Falus Ferenc, az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését, valamint Magyar György bejelentette, hogy visszalép Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének javára.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar György: személyes garanciát vállalok arra, hogy az MMM-ből soha nem lesz párt

A kampányadományokat kizárólag Márki-Zay Péter és csapata kezelte, arra a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségének rálátása nem volt – mondta a mozgalom alapítója.

Már többször beszélt Márki-Zay Péter arról, hogy pártot akar alapítani, elsők között márciusban éppen miniszterelnök-jelöltként az InfoRádió Aréna című műsorában. A választási vereség után most ismét napirendre került a kérdés, a hódmezővásárhelyi polgármester hétfőn a Facebook-oldalán arról írt, hogy "egy valódi politikai alternatívát szeretnénk kínálni. Egy olyan jobbközép irányultságú néppártot építünk, amelyben ott vannak a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is." A poszt végét azt is megjegyezte, hogy a pártalapítással kapcsolatos kérdésekre a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) május végi tisztújításán tudnak pontot tenni.

Az általa elnökölt szervezet több ismert tagja azonban nem támogatja a párttá alakulás ötletét, így nyilatkozott az alelnök, Kész Zoltán és Üveges Gábor, valamint Lukácsi Katalin is. Ennél is határozottabb álláspontot képviselt az InfoRádiónak nyilatkozó Magyar György.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi és alapító tagja kifejtette, hogy a mozgalom kifejezetten azért jött létre, hogy segítse és támogassa az ellenzéki együttműködést, és szerinte soha nem alakulhat át párttá, mert olyan sokszínűséget jelenít meg, amit nem lehet átformálni semmilyen párttá.

"Én mint az alapítók egyike és ötletadója a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy ebből a mozgalomból valaha is párt legyen.

Ha Márki-Zay Péternek vagy bárki másnak pártalapítási elképzelései vannak, nyitva van a pálya" – mondta az ügyvéd, és hozzátette, meggyőződése szerint a jelenlegi közpolitikai helyzetben erre semmi szükség nincs, nincs itt az ideje.

"A mozgalmat nem adjuk, ezt határozottan kijelenthetem, sőt ma már eljutottam odáig, hogy személyes garanciát vállalok arra, hogy az MMM-ből soha nem lesz párt. A mozgalomban jelenlévő tagság többsége nem támogatja, néhány karrierista tolja ezt a vonalat, de megítélésem szerint ebbe a tagság nem lesz partner. Lesz közgyűlésünk és meggyőződésem, hogy csak az maradhat végső következtetés, hogy a mozgalom az mozgalom marad" – mondta Magyar György.

Kész Zoltán, az MMM alelnöke egy nyílt levelet tett közzé, ebben a kampánypénzekkel való elszámolásra szólítja fel Márki-Zay Pétert az után, hogy a sajtóban megjelent, hogy a közös ellenzéki kampánycsapat szerint körülbelül 100 millió forintot tartott meg a mozgalom az ellenzéknek utalt adományokból. Márki-Zay Péter erre úgy reagált, hogy szerinte ez az MMM pénze, és ő fogja felhasználni arra, amire kapta: Orbán Viktor leváltására.

"Amikor elindult a kampány és kiderült, hogy az MMM elnöke, Márki-Zay Péter lesz a közös miniszterelnök-jelölt, a mozgalom elnöksége passzivitásba vonult, nem hoztunk döntéseket, hagytuk, hogy a kampány menjen a maga útján, a hat párt és Márki-Zay Péter és kampánycsapata bonyolítottak le minden ezzel kapcsolatos tevékenységet" – reagált a hírre Magyar György, és hozzátette:

"Ha Kész Zoltán felszólítja a tisztességes elszámolásra, azzal csak egyet tudok érteni,

és ameddig ezek az állítások nincsenek tisztába téve, addig nem szabad ezekről érdemben beszélni, ha nincs megállapodás, akkor csakis a nyilvánosság, csakis a transzparencia tudja ezt a kérdést helyretenni."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×