eur:
413.46
usd:
398.89
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Railjet szerelvény a Keleti pályaudvaron 2015. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Hamarosan újraindul a nemzetközi vonatközlekedés

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással újrainduljon – tájékoztatott a MÁV Zrt. Több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve.

A visszatérő nemzetközi utazásokra jegyértékesítési, jármű- és szolgáltatási fejlesztésekkel készül a vasúttársaság. Kiemelten kezeli a külföldre közlekedő személykocsik felújítását, megjelenésének és komfortjának javítását – olvasható a cég közleményében. 2020-ban 22 darab jó állapotú, használt, de korszerű fekvőhelyes- és hálókocsit vásárolt a vasúttársaság, amelyekből a tervek szerint egyes kocsik már a nyár folyamán forgalomba állhatnak az arculatnak megfelelő felújítást követően.

A MÁV egyebek mellett közölte:

  • A hegyeshalmi vasúti határátkelőn keresztül június 1-jétől Budapestről Bécsbe óránként lehet eljutni. Svájcba újraindul a közvetlen railjet xpress vonatpár és az éjszakai vonat is. Bajorországba, Münchenbe visszaáll a két óránkénti közlekedés nappal, és ismét közlekedik az éjszakai vonat is.
  • Románia és Magyarország között több lépcsőben indul újra a forgalom – teszik hozzá. A lőkösházai határátmenetben jelenleg is valamennyi nemzetközi vonat közlekedik.
  • A szobi határátkelőhelyen keresztül több lépésben áll vissza a közlekedés. Május 24-től már újra elérhető Wroclaw-Berlin, május 26-tól pedig Krakkó, valamint Varsó is éjszakai vonattal. Június 1-jétől a Szlovákiába és Csehországba közlekedő Metropolitan EuroCity vonatok állnak forgalomba újra a szokott, két óránkénti közlekedési rendbe, de csak június 13-tól lesz teljes a visszaállás.
  • Lengyelországba június 1-jén indul először a Báthory EuroCity vonat, Kassára továbbra is napi 2 közvetlen InterCity vonat közlekedik Budapestről, Kelebián át Szerbiába is újra biztosított lesz az eljutás, június 1-jétől - sorolták.
  • Gyékényes határállomáson át Zágrábba június 25-től indul vonat Budapestről naponta egy alkalommal.

A vasúttársaság arra is felhívja a figyelmet, hogy a START Európa menetjegyek a közvetlen nemzetközi vonatokra már a MÁV mobiltelefonos alkalmazásában és az internetes felületen is megvásárolhatók. A jelenlegi 6 célország (Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország, Románia, Lengyelország) mellett június 1-től Svájcba, míg június közepétől Horvátországba és Szlovéniába is lehet majd jegyet váltani az alkalmazással.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×